NB I

A Kecskemét meccsdömpingre készül - európai kitekintéssel

  • Göbölyös János

Július tizenötödikétől újra lehet számolgatni. Pénteken délután hat órakor a Debrecen–Vasas mérkőzéssel elkezdődik az OTP Bank Liga névre keresztelt NB I-es szezon, s bár a keretek az átigazolási időszak végéig, azaz augusztus 31-ig még változhatnak, a nagy átalakításnak vége, kezdődhet a nagy alakítás. A távozó és érkező játékosok neve és ára helyett meccsekről, gólokról, pontokról szólnak majd a hírek, no és remélhetőleg arról, hogy a 2011-12-es bajnokság színvonalasabb, izgalmasabb, szórakoztatóbb az előzőnél. Ebben persze évről-évre reménykedünk, van amikor bejön (általában nem), most viszont megalapozottnak látszik az optimizmus. A külföldről szerződtetett játékosok között található jó néhány jegyzett futballista, a klubok mintha megfontoltabban, a minőségre koncentrálva igazoltak volna, és mind több helyen bíznak a legtehetségesebb saját nevelésű fiatalokban. Hogy aztán mindez a nívót is magasabbra emeli-e, az majd a pályán kiderül. A rajt előtt sorra vesszük a csapatokat, kicsit visszatekintünk az előző szezonra, összefoglaljuk, hogyan készültek a bajnoki rajtra, holt tart a keretkialakítás. Sorozatunkat az elmúlt szezon 12. helyezettjével, a KTE-Erecoval folytatjuk.

Nikola Mitrovics, a Videoton játékosa (b) és Sindou Dosso küzdenek a labdáért a Kecskeméti TE-Ereco- Videoton FC Szuperkupa labdarúgó mérkőzésen, Kecskeméten. MTI Fotó: Kovács Tamás
Fontossági sorrend. Meghatározó szempont a tervezésben, megkönnyítheti a munkát, teljesíthetőbbé teheti az elérendő célt. Kecskeméten most kiemelt szempont a prioritás, bár az előző szezonban is kellett néha mérlegelni. Senki nem gondolta komolyan, hogy a KTE csapatának kiesési gondjai lehetnek, egy-két vereséggel mégis könnyen a veszélyes zónába csúszhatott volna a csapat. Miután Tomiszlav Szivics újra beszállt a város futballjába, stabilizálta együttesét a középmezőnyben, biztossá téve ezzel a bent maradást, a Magyar Kupa-döntőre irányult a figyelem, hiszen a fináléba jutás - a Videoton bajnoki címe miatt - már Európa Liga indulási jogot jelentett. A kecskemétiek végül kihozták a maximumot a történetből, megnyerték a trófeát, ám a klub történetének legnagyobb sikere mellett elintézték maguknak azt is, hogy az eddigi legkeményebb felkészülési időszaknak vághassanak neki. Szuper Kupa, NBI-es bajnokság, Európa Liga, aztán később Ligakupa és Magyar Kupa mérkőzések. Ezek a sorozatok várnak arra az együttesre, amelynek bő fél évvel ezelőtt még csak azért kellett izgulnia, hogy továbbra is élvonalbeli maradjon. A maga nemében egyedülálló teljesítmény, amit a szerb edző produkált a Kecskeméttel, a következő fél év azonban a korábbi tempónál is feszítettebbnek ígérkezik.

A KTE ennek megfelelően korán, és gyakorlómeccsekkel teletűzdelve kezdte a felkészülési időszakot, egy héttel a bajnoki rajt előtt már letudta az első tétmérkőzését, ám talán nem járunk messze a valóságtól, ha kijelentjük, a Videoton ellen ,,vékonyan” elveszített Szuper Kupa-döntő annak a bizonyos fontossági sorrendnek a végén helyezkedett el. Az a találkozó arra volt jó (a fehérváriaknak is), hogy Szivics felmérje, hol tart csapata a nagy menetelés előtt. A tréner egyébként tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy ami jól működik, azon nem feltétlenül kell változtatni, pláne nem akkor, ha szorít az idő. A KTE keretének erőssége nem is indokolt nagy átalakítást, a kulcsjátékosok maradtak, az előző bajnoki szezonban huszonöt gólt termelő Tököli-Litsingi-Foxi trió például továbbra is az edző rendelkezésére áll.

Apropó, Foxi! A közép-afrikai középpályás okozott azért némi zavart a klubban, nem elsősorban szakmailag, hanem a kassza környékén. Miután a Magyar Kupa-döntőn szerzett három góljával a Hajduk Split képviselőit is elvarázsolta, forintban több, mint százmilliós ajánlattal kínálták meg a Kecskemétet, a szerződés azonban végül nem jött létre, a játékos ugyanis nem volt hajlandó megszakítania a nyaralását. A horvátok lemondtak az üzletről, megmaradt nekik a pénz, a Kecskemétnek meg Foxi, aminek természetesen Szivics örült a legjobban. A mesternek ezen kívül is kijutott a jóból, sikerült ugyanis leigazolni azt az Igor Pisanjukot, akit még ferencvárosi játékosként nézett ki magának. Szintén nagy fogásnak tulajdonítják a holland Kelvin Maynardot, aki a hátsó alakzatot erősíti, az egy sorral előrébb használható bosnyák Jovica Stokic pedig szintén meggyőzte a szakmai stábot arról, hogy van helye a csapatban. Németh Gábor személyében a kapusposzton is van konkurencia.

Rajt

MVM-Paks-KTE-Ereco
07.17, vasárnap, Paks, 19.00
A célirányos igazolások tehát megtörténtek, a KTE a tavalyinál erősebb kerettel kezdheti a szezont. Az Európa Liga első selejtezőkörén két győzelemmel túljutó Paks otthonában bemutatkozni nem tűnik egyszerű feladatnak, az igazi vizsgamunka azonban utána következik. A kazah Aktobe elleni párosmeccs esélyeire maga Szivics utalt azzal a kijelentésével, hogy csapata a lehető legerősebb együttest kapta az EL-sorsoláson. Ezzel persze lehet vitatkozni, az edző az ellenfél felértékelésével nyilván a játékosaira nehezedő terhet kívánja csökkenteni. Rá is fér Tököliékre, hogy kellően ellazuljanak a sorozat(ok) előtt, hiszen mostantól már nem csak Kecskemétnek és Magyarországnak, hanem Európának is játszanak.

A fontossági sorrend felállításakor persze akkor járnak a legjobban, ha valamennyi meccsen elsősorban a saját játékukat helyezik előtérbe, maguknak akarnak bizonyítani. Tavasszal is ezt tették, és tessék, mi lett belőle… 

Kecskeméti-TE-Ereco
Változások a keretben
Érkezett   Távozott
Jovica Stokic (bosnyák)   Goran Vujovics (montenegrói, Videoton)
Igor Pisanjuk (kanadai) Mississauga Eagles (Kanada)  
Gyurcsó Ádám Videoton  
Kelvin Maynard (holland) Olhanense (Portugália)  
Németh Gábor Vasas  
Kecskeméti TE-Ereco
Felkészülési mérkőzések
Vasas-KTE-Ereco 4-1 (3-1)
DVSC-Teva-KTE-Ereco 0-0
KTE-Ereco-Gaz Metan Medias (román) 1-4 (0-3)
KTE-Ereco-FK Losonc (szlovák) 4-1 (2-0)
KTE-Ereco-FK Vojvodina (szerb) 1-2 (0-2)
KTE-Ereco-Gloria Bistrita (román) 1-1 (1-0)
KTE-Ereco-Videoton (Szuperkupa) 0-1 (0-0)
Újpest FC II-KTE-Ereco 3-4 (3-0)