Zalaegerszeg

Csank János három évvel hosszabbított

Csank János vezetőedző és asszisztense, Vass László három évvel meghosszabbította szerződését Zalaegerszegen. A hírt a ZTE elnöke, Nagy Ferenc jelentette be sajtótájékoztatón.

Csank János és Nagy Ferenc kézfogója

"Az együtt eltöltött sikeres két év után már tudjuk, hogy hosszú távon mit várhatunk egymástól, ebből a megfontolásból kezdeményeztük a hosszabbítást. Örülünk, hogy Magyarország egyik legjobb szakembere folytatja a munkát Zalaegerszegen" - nyilatkozta a klubelnök

"A három éves szerződés egy más gondolkodásmódot teremt, másképpen, más szemmel nézem az utánpótlás csapatokat is. Az elmúlt 2 évben jól éreztem magam, ez az én igazi világom. Mindenki teszi a dolgát, nem szól bele a másikéba, ezért működik igazán jól. Örülök a hosszabbításnak, szeretném ha a továbbiakban is jól működne ez az úgynevezett alkotói légkör. Köszönöm a bizalmat, igyekszem meghálálni!" - mondta Csank János.

Csank 2008. október 10-én vette át a zalai csapat irányítását, első szezonjában a negyedik, míg tavaly az ötödik helyen zárta a ZTE a bajnokságot, jelenleg a hatodik a tabellán a klub.