Premier League

Drámai döntetlen az Emiratesben

112 perces mérkőzésen, drámai végkifejletben 1-1-es eredménnyel zárult az Arsenal és a Liverpool londoni összecsapása. A Vörösök védője, Jamie Carragher eszméletét vesztette egy ütközés után, az ápolása miatti extra hosszabbításban előbb az Arsenal, majd a Liverpool kapott egy "időn túli" tizenegyest. Az Arsenalnak mindenképen győznie kellett volna, hogy ne szűkítse matematikai eséllyé harcát a bajnoki aranyért, de hiába támadták végig a mérkőzést, Kenny Dalglish csapata állta a sarat.

Dirk Kuyt tizenegyest rúg az Arsenal ellen

Premier League, 33. forduló:
Arsenal-Liverpool 1-1 (0-0)
Gólszerző:Van Persie (90.+7 - tizenegyesből.), illetve Kuyt (90.+12. - tizenegyesből)

Az Arsenal "kötelességének" megfelelően kezdte a mérkőzést: korán rákényszerítette akaratát a vendégekre, az első félidőben jórészt egykapuzás zajlott, Diaby, Walcott, Koscielny, Van Persie és Eboué szerezhette volna meg a hőn áhított vezető gólt.

A Vörösök játékosai ritka vendégek voltak a sérüléséből visszatért Szczesny kapuja előtt, viszont keményen tartották magukat, Pepe Reina és a védősor eszén nem tudtak túljárni Van Persie-ék. Kenny Dalglish-nek kényszerűen cserélnie kellett már a 20. percben, Fábio Aurélio combja húzódott meg, a 17 éves Jack Robinson váltotta a pályán. A szünetre az Ágyúsok rohamai ellenére 0-0-ás eredménnyel vonultak a csapatok.

A második játékrész nagyrészt hasonló képet mutatott, de azért egy-két helyzetet a Liverpool is fel tudott mutatni. Dalglish gondjai viszont sokasodtak, a múlt héten a Manchester City ellen bombagólt szerző Andy Carroll fájdalmas arccal rogyott a földre az 51. percben, bokáját fogva. Folytatta a játékot, de később Shelvey váltotta a pályán.

A Vörösök futballistáit mintha átok sújtotta volna az Emiratesben, az 56. percben Jamie Carragher fejelt össze John Flanagannel, a kőkemény bekk elvesztette az eszméletét, percekig állt a játék, miközben lélegeztették és próbálták magához téríteni. Kirjakosz állt be a helyére, a szerencsétlenül járt Carraghert hordágyon vitték le, állva tapsolta meg az Emirates közönsége.


A csapások ellenére Dalglish csapata megnyomta a hajrát, Suárez lapos lövését óriási bravúrral fogta Szczesny. A másik oldalon Reina mutatta be sokadik védését, ezúttal Van Persie-t akadályozta meg a gólszerzésben.

A végeredményt Andre Marriner bíró állította be: 8 perc hosszabbítást jelzett, és ennek utolsó percében Spearing buktatta Nasrit, a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. Van Persie higgadtan értékesített (1-0).

A horrornak még nem volt vége: a Liverpool minden mindegy alapon indított egy utolsó támadást: a bíró előbb szabadrúgást ítélt a tizenhatos vonaláról, Suárez lövése elakadt a sorfalban, de a kapu előtti kavarodásban Lucast sem nagyon kellett biztatni, hogy essen el Ebouéban, és Marriner ismét büntetőt fújt be. Kuyt nem hibázott (1-1).

Arsene Wenger toporzékolt a kispadnál, nem volt hajlandó kezet fogni Dalglish-al. Az Arsenal a drámai végkifejletű 1-1-es talán végleg lemondhat a Premier League trófeájáról.

Szombaton játszották:
Birmingham City-Sunderland 2-0 (1-0)
Gól: Larsson (41.), Gardner (66.)

Blackpool-Wigan Athletic 1-3 (0-2)
Gól: Campbell (83.), illetve Rodallega (3.), N,Zogbia (45.), Cathcart (66., öngól)

Everton-Blackburn Rovers 2-0 (0-0)
Gól: Osman (54.), Baines (75., 11-esből)

West Bromwich Albion-Chelsea 1-3 (1-3)
Gól: Odemwingie (17.), illetve Drogba (22.), Kalou (26.), Lampard (45.)

West Ham United-Aston Villa 1-2 (1-1)
Gól: Keane (2.), illetve Bent (37.), Agbonlahor (90.)

Kedd: Newcastle United-Manchester United 20:45 ó
Szerda:
Chelsea-Birmingham City 20:45 ó
Tottenham Hotspur-Arsenal 20:45 ó

A Premier League állása