EURO 2012

Moldovai győzelmünkkel tovább él a remény

  • DA

Újabb remek teljesítmény, a magyar labdarúgó-válogatott kedden este 2-0-ra nyert Moldova ellen idegenben Európa-bajnoki selejtezőn, kilencedik mérkőzésén hatodik sikerét aratta az Egervári-csapat, és megőrizte esélyét a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére az E-csoportban.

A mieink gyorsan előnybe kerültek, az eltiltása után visszatért Vanczák Vilmos a 7. percben Hajnal Tamás szabadrúgását követően közelről lőtte a kapuba a labdát (0-1). A moldávok az első félidőben a 20. percben kerültek nagy helyzetbe, amikor Boret közeli lövését védte Király. A játékot a magyar csapat uralta, de nem sikerült növelnie előnyét a szünetig. 

Térfélcsere után egy egészen más moldáv csapatot láthattunk, Gavril Balint felrázta fiait, akik veszélyes kontrákkal keltettek riadalmat, de Király Gábor magabiztosan őrizte a magyar kaput, és a védelmünk is jól zárt a szintén eltiltásból visszatért Juhász Roland vezérletével. 

Az 54. percben Rudolf gurított a bal alsóba, de a partjelző lest intett, tévesen, ugyanis Szabics állt lesen, de nem mozgott a labda felé.

Előnyünket Elek Ákos, majd Rudolf duplázhatta volna meg, de mindketten ziccerben hibáztak. A 83. percben sokadszorra aztán nem hibázott Rudolf, egy szépen kivitelezett akció végén kapásból vette be Gaiduchevici hálóját (0-2). A végeredmény már nem változott, 2-0-ra győzött a magyar nemzeti tizenegy Moldova legjobbjai ellen.

Összességében nem teljesített rosszul a moldáv válogatott, a finnek elleni súlyos zakó (1-4) után "összekapták" magukat, kemény harcra kényszerítették a magyarokat, de Rudolfék szervezett játékuknak köszönhetően megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.

A magyarok győzelme azt jelenti, hogy életben tartották reményeiket a második hely megszerzésére, továbbá a harmadiknál már nem végezhetnek rosszabb helyen a csoportban.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a hazai szurkolók "Szar Magyarország" felirattal "köszöntötték" a játékosokat, majd a második félidőben a "Gyűlölünk titeket"-re váltottak, mi a pályán válaszoltunk. A második játékrész derekán egy pályára repülő pirotechnikai eszköz miatt a bíró félbeszakította a meccset, néhány perccel a vége előtt pedig egy szurkoló pályára rohant, de őt hamar leszerelték a biztonsági emberek.

EURO 2012 selejtező
E csoport állása
1.Hollandia 8 8 0 0 34 5 24
2.Svédország 8 6 0 2 26 8 18
3.MAGYARORSZÁG 9 6 0 3 22 14 18
4.Finnország 8 3 0 5 15 14 9
5.Moldova 8 2 0 6 8 15 6
6.San Marino 9 0 0 9 0 49 0

 

 

 

 

 

 

 

Élő közvetítés:

Ott a hármas sípszó, 2-0-ra legyőztük Moldovát kemény, küzdelemes összecsapáson, de teljesen megérdemelten. A csapat megtette, amit megkövetelt a haza.

90+4: Savinov mellé tüzelt kapásból.

90+2: Majdnem ott a szépítés, Epureanu közeli lövését reflexből védte Király.

90. perc: 4 perc a ráadás.

Rudolf találata már a 22. magyar gól a kvalifikációban.

86. perc: Egy Jimmy Jump-követő a pályán, a moldáv rendőrség (vagy inkább csendőrség?) emberei azonnal elkapták és ütötték ahol érték, nem lennénk a helyében az őrszobán...

Ez volt a Panathinaikosz csatárának hatodik gólja a selejtezősorozatban.

Eddig tartott a moldáv optimizmus, máris elindultak hazafelé a hazai drukkerek...

83. perc: GÓÓÓLLL!!! Rudolf!!! Hajnal indította a jobb szélen megiramodó Vargát, aki mesterien passzolt középre, Rudolf jobbal, kapásból védhetetlenül bombázott a jobb sarokba (0-2).

82. perc: Szabics hagyja el a pályát, Vadócz Krisztián az új ember.

80. perc: Szabics csapott le egy eladott labdára, Rudolfot hozta helyzetbe, utóbbi lövését fogta Gaiduchevici.

78. perc: Juhász kaszálta el fel Bugajovot, sárgát érően.

76. perc: Koman adott be jobbról, de nem jutott el labdája Rudolfhoz.

Negyedóra van még hátra, mindkét csapatban benne van a gól...

75. perc: Laczkó sárgult be.

75. perc: Doros tüzelt 20 méterről, magabiztosan fogta Király.

74. perc: Hajnal kapott labdát a tizenhatoson belül, de a kapusba lőtte.

73. perc: Az utolsó moldáv csere, Alexeev helyén Tigirlas.

A moldáv szurkolók nagyon érzik, hogy közel áll csapatuk az egyenlítéshez, nem szabad teret hagyni nekik!

69. perc: Pár másodpercig szünetelt a játék, a moldáv szurkolók egy fáklyát dobtak be a pályára.

69. perc: Gól nincs, sérült ellenben van, másodszor kell cserélnie kényszerből Egervári Sándornak, Korcsmárt váltja Laczkó.

67. perc: Rudolf indult meg kontrából, három moldávon cselezte át magát, de húsz méterről gyengén a kapus kezébe gurított, passzolnia kellett volna...

Egyre égetőbb szükség lenne a magyar gólra...

66. perc: Suvorov tekert a kapu előterébe szabadrúgásból, Királyé a labda.

64. perc: Pintér megsérült, Sándor György a helyén.

Beerősített Moldova a második félidőben, egészen más csapatot láthatunk a pályán...

61. perc: Cheptine nem tudja folytatni a játékot, Doros állt be a helyére. A csatár azonnal helyzetbe került, Korcsmár blokkolta lövését. Az ellentámadásból Rudolf a bal felső fölé tekert.

60. perc: A megítélt szabadrúgást Suvorov lőtte el, Armas teljesen üresen mozgott be, de vetődve mellé fejelt, nagy szerencsénk volt...

59. perc: Cheptine és Varga ütközött, mindketten lebicegnek a pályáról.

58. perc: Ismét Vanczák került gólhelyzetbe, a Sion bekkje kicsivel a kapu mellé csúsztatott.

57. perc: Armas dobta bele magát a bal oldalon Rudolf lövésébe, szöglet következik.

54. perc: Rudolf gurított a bal alsóba de a partjelző lest intett, tévesen...Szabics állt lesen, de nem mozgott a labda felé.

A moldávokon látszik, hogy mindeképp gólt akarnak szerezni, de éber a magyar csapat is.

53. perc: Bugajev beadása megpattant, Király hárított.

51. perc: Kísértetiesen hasonló helyzet alakult ki a kapu előtt egy sarokrúgást követően, mint a 7. percben, de ezúttal nem rezdült meg a moldáv háló...

50. perc: Forró perceket éltünk át: Epureanu veszélyeztetett többször is, végül Suvorov tüzelt fölé.

49. perc: Szabics ismét a pályán.

47. perc: Savinov tarolta le Szabicsot, a támadó a vállát fogja, hordágyon vitték le a pályáról.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Egervári nem cserélt, a másik oldalon Bugajev váltotta Zmeut.

Ismét a pályán a játékosok, Egervári még néhány utolsó tanáccsal látja el Korcsmárt és Juhászt.

85. perc után is 1-0-ra vezet Hollandia Finnország otthonában.

45 percnyi játékot és egy gyors gólt követően 1-0-ra vezet a magyar csapat Moldova ellen. Elöl és hátul is szervezetten futballozik Egervári Sándor együttese, de annak ellenére, hogy kevés valódi helyzete volt a moldávoknak, veszélyesek a kontráik, gyorsan kellene még egy találatot szereznie a második felvonásban a fiúknak, hogy kissé megnyugodhassunk.

45+1. perc: Vége az első félidőnek.

45. perc: Egy perc a hosszabbítás.

44. perc: Juhász mentett remekül Alexeev elől.

41. perc: A kaposvári légiós, Alexeev kapott sárgát, Vargával szemben szabálytalankodott.

40. perc: Óriási helyzetet hagyott ki Elek, átverekedte magát a védőkön, de túlságosan kisodródott balra és rosszul találta el a labdát, 11 méterről pont a kapus kezébe lőtte. Kár érte...

37. perc: Suvorov távoli szabadrúgását könnyedén hárította Király.

36. perc: Rudolf esett el gyanúsan a tizenhatoson belül, de a játékvezető kifelé mutatott.

35. perc: Epureanu ütközött Pintérrel, mindkét játékos lent maradt a földön, de szerencsére nem volt szükség ápolásra.

Az iramra nem lehet panaszunk, szépen játszik a magyar válogatott, támadásokat vezet, de gyorsan visszazár védekezni, az elmúlt percekben nem tudtak akciót kidolgozni a moldávok.

30. perc: Koman ívelt jobbról a kapu elé, Szabics elől Savinov fejelte el a labdát, majdnem öngól lett belőle...a sarokrúgást követően Gaiduchevici vetődött látványosan Hajnal labdájára.

25. perc: Sikerült tisztázni Zmeu bal oldali szabadrúgása után, Rudolf szerzett labdát és ugratta ki Hajnalt, de elpattant tőle a labda.

Egervári Sándor az oldalvonal mellől igyekszik rendezni sorainkat, túlságosan magunkra húztuk ellenfelünket az elmúlt percekben.

20. perc: Kellett csak említeni a moldáv veszélyt, Boret közeli lövését védte Király, Cheptine az ismétlést fölé bombázta.

Megélénkültek a moldávok, de Király kapuja  Suvorov lövésén kívül eddig nem forgott veszélyben.

A mieink visszahúzódtak saját térfelükre, és a megszerzett labdákkal próbálnak gyors támadásokat vezetni.

15. perc: Cebotaru elől kellett mentenie Vanczáknak, a szöglet után is gólszerzőnk tisztázott.

11. perc: Hajnal tüzelt,  kipattant a labda. Egyelőre beszorítjuk kapujuk elé ellenfelünket, de nagyon kell ügyelnünk a kontráikra.

Ez a védő ötödik gólja a szezonban, a svájci bajnokságban már négyszer betalált, mindannyiszor fejesből.

7. perc: GÓÓÓL!!!  Hajnal remekül csavart be a térfelünk közepéről szabadrúgást, Juhász nem tudta közelről a hálóba paskolni, Gaiduchevici védett, a labda Vanczák elé került, aki a kapuba kotorta (0-1).

6. perc: Suvorov került Király kapuja elé, jobbról, az alapvonalról adott be keresztbe, épp a gólvonal előtt süvített el a labda.

5. perc: A mieink előtt adódott az első lehetőség, Rudolf gyűjtött be egy lepattanót és lőtt rá tíz méterről,  de beleléptek a védők.

2. perc: Juhász kevergetett az alapvonalnál, de beadását lekapcsolták, jöhetnek a moldávok.

 1. perc: Komannal szemben követtek el szabálytalanságot,  szabadrúgással jöhetünk előre.

 Elkezdődött a mérkőzés, a magyar válogatott kezdte a játékot. Hajrá magyarok!

19:43 - 2007. november 17-én az ominózus Eb-selejtezőn 3-0-ra kaptunk ki ebben a stadionban, itt az idő a visszavágásra!

19:40 - A csapatok már a pályán vannak, hamarosan következnek a himnuszok.

19:38 - Mintegy 400 magyar szurkoló biztatja a helyszínen fiainkat.

19:33 - "Amennyiben a holnapi mérkőzésen nem szerezzük meg a 3 pontot, az egy tragédiával érne fel. Célunk kijutni az Európa-bajnokságra, ezért nyernünk kell Moldova ellen, győznünk kell Kisinyovban. A moldovai válogatott legveszélyesebb emberének a válogatott vezetőedzőjét tartom; Gavril Balint bármilyen meglepetésre képes" - mondta Egervári Sándor hétfőn a moldovai TV7-Cotidian csatornának.

19:29 - A csoportelső Hollandia félóra játékot követően Kevin Strootman góljával 1-0-ra vezet Finnország ellen Helsinkiben.

19:27 - A mieink az eddigi nyolc találkozón öt győzelem mellett három vereséget könyvelhettek el, és a megszerzett 15 ponttal a csoport harmadik helyén állnak a hasonló pontszámmal, de egy meccsel kevesebbet játszó svédek mögött.

19:26 - Moldova 88. a FIFA-világranglistán, az E-jelű négyesben hat ponttal az ötödik helyen áll. A finnek ellen hazai pályán (2-0), majd San Marinóban is győzött (2-0). Legutóbb pénteken 4-1-re kikapott Gavril Balint együttese Finnországban.

19:25 - Egervári Sándor két helyen változtatott a svédek elleni kezdőcsapathoz képest, Vanczák Vilmos és Juhász Roland is helyet kapott a Moldova elleni együttesben.

19:24 - Köszöntjük a hatharom.com olvasóit, 19:45-kor kezdődik a Moldova-Magyarország Európa-bajnoki selejtező.

Európa-bajnoki selejtező, E-csoport
Moldova-Magyarország 0-2 (0-1)
Kisinyov, Zimbru Stadion, vezette: Ivan Bebek (horvát)
Moldova: Gaiduchevici – Armas, Golovatenco, Boret, Epureanu, Savinov – Cebotaru, Zmeu (Bugajev, 46.), Suvorov – Alexeev (Tigirlas, 73.), Cheptine (Doros, 61.).
Cserepad: Namasko, Racu, Tigirlas, Bugajev, Erhan, Bordian, Doros. Szövetségi kapitány: Gavril Balint.
Magyarország: Király Gábor - Varga József, Korcsmár Zsolt (Laczkó Zsolt, 69.), Juhász Roland, Vanczák Vilmos - Koman Vladimir, Elek Ákos, Pintér Ádám (Sándor György, 64.), Hajnal Tamás - Szabics Imre (Vadócz Krisztián, 82.), Rudolf Gergely.
Cserepad: Bogdán Ádám, Laczkó Zsolt, Vadócz Krisztián, Sándor György, Czvitkovics Péter, Priskin Tamás, Stieber Zoltán. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor.
 Gólszerző: Vanczák (7.), Rudolf (83.)
Sárga lap: Alexeev (41.), illetve Laczkó (75.), Juhász (78.)