Síugrás

Simon Ammann folytatja pályafutását

  • VNA

Nem vonul vissza és elképzelhető, hogy még a 2014-es téli olimpián is szerepel a svájciak klasszis síugrója, Simon Ammann.

Simon Ammann, a svájci síugró klasszis.
Bár a szezon végén többször is nyilatkozott az esetleges visszavonulásról, most úgy tűnik, hogy mégis tovább versenyez a svájciak négyszeres olimpiai bajnoka, Simon Ammann. „Még mindig késznek érzem magam arra, hogy az élsporttal járó különleges terheket magamra vegyem.” – nyilatkozta az egyik svájci hírügynökségnek a júniusban már a 30. életévét betöltő Ammann. „Tavaly a szezon elején komoly hátfájdalmaim voltak, de tudom, hogy az én foglalkozásom és munkám a síugrás, amely szerencsére továbbra is örömet jelent számomra. Várom az újabb Világkupa versenyeket és azt, hogy ismét messzire repüljek.” – tette hozzá a külseje (és szemüvege) miatt sokak által Harry Potter becenévvel illetett sportoló.

Ammann az előző szezon közben még azt nyilatkozta, hogy „vagy folytatom 2014-ig, az olimpiáig, vagy pedig befejezem.” Bár a mostani nyilatkozat nem tért ki a három év múlva az oroszországi Szocsiban sorra kerülő játékokra, a svájciak – Andreas Küttel visszavonulása után – egyetlen klasszis ugrója vélhetően még egy olimpiai ciklust „bevállal.” Bernie Schödler a svájci válogatott edzője is örült a bejelentésnek, hiszen tudja, hogy Ammann személye mennyire fontos lehet a példaképet kereső fiatal ugróiknak, az általa felhalmozott know-how pedig az egész válogatott szakmai munkáját magasabb szintre emelheti.