WTA-világbajnokság

Kvitová nyerte a világbajnokság első meccsét

  • VNA

A cseh Petra Kvitová sikerével kezdődött meg Isztambulban a női teniszezők évadzáró világbajnoksága.

A világbajnoki mezőnyben újoncnak számító Petra Kvitová ellenfele az orosz Vera Zvonarjova volt, aki már pályafutása negyedik vb-jén szerepel. A korábbiakkal ellentétben ezúttal fedett pályán zajló tornán igencsak furcsán kezdődött a Vörös csoport nyitó találkozója, ahol az első öt gémet (!) rendre az adogató nyerte meg. A wimbledoni győztes Kvitová nyugodott meg aztán előbb, aki adogatóként hozta a hatodik játékot, és végül egy újabb bréknek köszönhetően 6-2-vel az első szettet is. Kvitová az első játszmában ugyan sokat hibázott, de a nyerő ütéseket tekintve 11-1-re múlta felül rendkívül passzív ellenfelét.

Petra Kvitova magabiztosan győzött Zvonarjova ellen
A második szett is hasonlóan kezdődött, Kvitová 2-0-s előnye után azonban Zvonarjova 50 perc elteltével a meccs folyamán először hozta a saját szerváját. Ezután ismét a cseh játékos nyert két gémet, aki 4-1-es előnyénél talán túl hamar meg is nyugodott. Zvonarjova ugyanis sorozatban három gémet nyert meg, egyenlített, és egy pillanatra a döntő szett lehetősége is felcsillant előtte. Négy-négy után az orosz játékos azonban többször is rontott, ismét elbukta a saját adogatását, majd nem sokkal később már gratulálhatott az első világbajnoki meccsét két szettben megnyerő ellenfelének.

„Azt tudtam, hogy ha jól fogadok, akkor jó lesz a játékom. A második szett közepére szétestem egy kicsit, de a játszma közepén jött az edzőm és ez segített. Már az öltözőben nagyon ideges voltam, mert ez az első ilyen tornám. Fontos volt nekem, hogy jól alakuljon az első meccs. Remélem, hogy tudom ezt a színvonalat hozni a következő meccseimen is” - nyilatkozta mosolyogva Kvitová a meccs után, aki 24-8 arányban jobbnak bizonyult a nyerő ütések számában. A  világranglista harmadik helyén álló cseh játékos hét alkalommal vette el ellenfele adogatását, így végül összességében simán és teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Az idén már öt tornát is megnyerő Kvitová az évet még a legjobb 30-on kívül kezdte a világranglistán, az év végén azonban úgy tűnik a legjobbakkal is versenyképes lett. a cseh játékos idén még veretlen fedett pályán, ahol mind a 15 (!) mérkőzését megnyerte - ez a tény pedig kifejezetten kedvező előjel lehet a világbajnokság további meccsei előtt.Kvitová amúgy 13 éve az első cseh női játékos lett (Jana Novotna 1998-as szereplése óta), aki eljutott a női teniszezők világbajnokságára. Érdekesség, hogy néhány hete Tokióban is játszottak ők ketten egymással, de akkor Zvonarjova két sima szettben győzte le a most sokkal jobban játszó cseh ellenfelét.

WTA világbajnokság, Isztambul
Vörös-csoport
Petra Kvitova (cseh) – Vera Zvonarjova (orosz) 6-2, 6-4