Chelsea

Van Basten, Deschamps és Villas-Boas is esélyes a kispadra

A vasárnap menesztett Carlo Ancelotti helyére több szakember is pályázik a Premier League második helyén végző Chelsea-nél.

Marco Van Basten is az esélyesek között van - Fotó: AFP

Carlo Ancelottit vasárnap az utolsó bajnoki mérkőzés után menesztette a Chelsea. Fájdalomdíjként az olasz szakember 6 millió fontot kap, mivel egy év még hátra volt a szerződéséből. Ancelotti hétfőn már haza is utazik Olaszországba.

A londoni klub hivatalos álláspontja szerint ebben a szezonban kissé alulteljesítették az elvárásokat, ezért úgy érezték, váltaniuk kell a kispadon. Most már arra koncentrálnak, hogy egy olyan menedzsert találjanak, akivel hosszabb távra számolhatnak.

A tulajdonos, Roman Abramovics, aki 2003 óta hat menedzsert fogyasztott el, szívesen hozná vissza Guus Hiddinket a csapathoz. A holland szakembernek azonban a 2012-es Európa bajnokság végéig szerződése van a török válogatottal. Állítólag a 64 éves szakembert nem is edzőnek szeretné visszacsábítani, hanem sportigazgatónak, aki egy fiatalabb edzővel dolgozna együtt. Ő lehetne Marco van Bastennel, az Ajax korábbi mestere.

Egy másik megoldás lenne a csapat korábbi középpályásának, Didier Deschampnak a szerződtetése. Ő jelenleg a Marseille trénere, de ismét felvetődött Villas-Boas neve is, aki szintén dolgozott már a Chelsea-nél José Mourinho segítőjeként.