Újpest

Fehér Csaba bilincset vitt a székházba, szerződést bontottak vele

Az Újpest FC szerdán közös megegyezéssel szerződést bontott Fehér Csabával, aki azonnali hatállyal távozik a lila-fehér klubtól.

Fehér Csaba távozik ÚjpestrőlDr. Bartha Csaba ügyvezető igazgató az ujpestfc.hu-n kifejtette, miért kellett Fehér Csabának távoznia a csapattól.

"A klub elnökének őrizetbe vételét követően másnap egy játékos egy bilincset hozott be a székházba. Az esetet a klub alkamazottjai és az Újpest FC-hez közel állok felháborítónak, gusztustalannak érezték, semmint jópofa viccelődésnek. Az edzést követően Mészöly Gézát, az akkori vezetőedzőt és Balajcza Szabolcs csapatkapitányt megkértem, jöjjenek fel az irodámba, akik kérdésemre elmondták, nem tudják, hogyan és ki által került az a tárgy a székházba. Természetesen a klubvezetés tudni akarta, hogy kinek a nevéhez kapcsolható ez a sértés. Miután két hét után sem derült ki semmi, nem érezte senki, hogy bocsánatot kérjen, összehívtam a játékosokat, és kénytelen voltam a keret megbüntetését bejelenteni. Ezt hallva Fehér Csaba bevallotta az érintettségét, de megpróbálta – ahogyan azóta is folyamatosan megpróbálja – elbagatellizálni az esetet. Ezek után Fehér Csaba szóváltásba keveredett velem, és olyan hangnemet ütött meg, amely nemcsak engem, de a többi játékost is megdöbbentette. A következő fejlemény az volt, hogy Fehér Csaba kérte szerződése felbontását, amelyet a tulajdonosi körrel folytatott egyeztetés után elfogadtunk. Nehéz döntést hoztunk meg, mivel Fehér Csabát hasznos, jó futballistának tartjuk, aki sokat tett az Újpestért, de nem mehettünk el szó nélkül az ügy mellett. A döntéssel Leo Beenhakker sportigazgató és Zoran Szpisljak is egyetértett. Nagyot csalódtunk Fehér Csabában, mind emberileg, mind szakmailag. Úgy gondoltuk, azt hittük, hogy egy 36 éves, magát ízig-vérig újpesti kötődésűnek valló, válogatott labdarúgó, aki emellett két gyermekes családapa, több mint tíz éves légióskodása során szerzett tapasztalatával és mentalitásával példát mutat az öltözőben és a pályán is. Kiváltéképpen nem számítottunk arra, hogy azt az embert sértse meg, akitől hónapról-hónapra a fizetését kapja és aki az elmúlt években rengeteget tett a klubért. Ehelyett azóta is a hangulatot gerjeszteti, összezavarja a fiatal csapattársait. Sajnos be kellett látnunk, hogy Fehér Csaba sem emberileg, sem játékosként nem tudja betölteni azt a segítő szerepet, amelyet a klubvezetés és a szurkolók tőle reméltek. El kell mondanom, hogy az elnök úr és családja teljes megdöbbenéssel értesült Fehér Csaba tettéről, tekintettel arra, hogy nem ilyen embernek, játékosnak ismerték meg."