NB I

A Videoton kirakatcsapat lehet - de időre van szüksége

  • Göbölyös János

Július tizenötödikétől újra lehet számolgatni. Pénteken délután hat órakor a Debrecen–Vasas mérkőzéssel elkezdődött az OTP Bank Liga névre keresztelt NB I-es szezon, s bár a keretek az átigazolási időszak végéig, azaz augusztus 31-ig még változhatnak, a nagy átalakításnak vége, elkezdődött a nagy alakítás. A távozó és érkező játékosok neve és ára helyett meccsekről, gólokról, pontokról szólnak a hírek, no és remélhetőleg arról, hogy a 2011-12-es bajnokság színvonalasabb, izgalmasabb, szórakoztatóbb az előzőnél.

Ebben persze évről-évre reménykedünk, van amikor bejön (általában nem), most viszont megalapozottnak látszik az optimizmus. A külföldről szerződtetett játékosok között található jó néhány jegyzett futballista, a klubok mintha megfontoltabban, a minőségre koncentrálva igazoltak volna, és mind több helyen bíznak a legtehetségesebb saját nevelésű fiatalokban. Hogy aztán mindez a nívót is magasabbra emeli-e, az a pályán kiderül. Sorra vettük a csapatokat, kicsit visszatekintettünk az előző szezonra, összefoglaltuk, hogyan készültek a bajnoki rajtra, holt tart a keretkialakítás. Sorozatunkat az elmúlt szezon bajnokával, a Videotonnal zárjuk.

Paulo Sousa máris túlteljesítette a tervét. A Videoton nyáron kinevezett edzője alig néhány nap magyarországi tartózkodás után a nyilatkozatai egyikében kijelentette, hogy átalakítja a története során először bajnoki címet nyert együttest, ami számszerűsítve annyit jelent, hogy a kezdőcsapat harminc százalékát kicseréli. Nos, ha összehasonlítjuk a dr. Mezey György utolsó és a portugál tréner első tétmérkőzését, akkor azt látjuk, hogy a Kecskemét elleni Magyar Kupa-döntőben illetve a Szuperkupa-fináléban felálló Videoton négy poszton passzolt egymáshoz. A cserék valamelyest csökkentették a különbséget, de az arány így is meghaladta a harminc százalékot.

Paulo Sousa vezetésével Szuperkupát nyert a Videoton

Rajt

BFC Siófok-Videoton elhalasztva
Nincs ezzel semmi probléma, elvégre az új szakembernek szíve-joga a maga elképzelése szerint átformálni a keretet, ő dolgozza ki a taktikát, ő dönt a szerkezetváltásról, mint ahogy a felelősség is az övé. Sousa kihasználva ismertségét, kapcsolatait olyan futballistákat irányított Fehérvárra, akik eddigi klubjukat, pályafutásukat tekintve az itthon játszó légiósok között a top kategóriába tartoznak. A szándék, az irány tehát jó, a problémát az idő, egészen pontosan annak rövidsége okozhatja. A szakmai stábnak egy hónap alatt kellett úgy átalakítania a csapatot, hogy annak játéka tükrözze a latinos stílust (az edző személye, a három spanyol és egy portugál játékos szerződtetése legalább is ezt feltételezi), továbbá úgy induljon neki a Bajnokok Ligája-sorozatnak, hogy a nyitány lehetőleg ne az egy évvel ezelőtti Európa Liga-bemutatkozást, a Maribor elleni kiesést idézze.
Ennyi idő alatt a legnagyobbak sem tudnak maradandót alkotni, a Videotontól sem várhatja senki, hogy varázsütésre megváltozzon. A Kecskemét és a Graz ellen olykor azért visszaköszönt a Sousa-féle sokpasszos, a labdatartásból induló támadásépítés, a szinte teljesen új védelem diszharmóniája azonban többször bántó hibákba torkollott. Ezek kijavításához idő kell, amit a Siófok elleni bajnoki találkozó elhalasztásával meg is kapott a csapat, a Grazcal megvívandó BL-selejtező visszavágót azonban nem lehet tologatni, szerdán játszani kell.

Továbbjutni viszont nem kötelező.

Tudom, szentségtörés ilyet kijelenteni akkor, amikor az egész ország drukkol Alveséknek, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ha túljutnak az osztrák bajnokon, akkor – az idő múlása miatt – a verhetőnek látszó grúz Zestafoni vagy a moldáv Dacia következhet, ennek a körnek pedig már "alsó hangon" is az Európa Liga főtáblája a tét. A túlfűtött várakozás tehát érthető, ugyanakkor ne feledjük, Sousát azért szerződtették, hogy a Videoton három éven belül a Bajnokok Ligája csoportkörének résztvevője legyen. Ez így első ránézésre rettentően nehéz, de teljesíthető feladat – megint csak arra utalnék, hogy az idő sokat segíthet a cél elérésében -, ugyanakkor azt is feltételezi, hogy a fehérváriak az elkövetkezendő években sorra nyerik a magyar bajnokságot, csak ebben az esetben indulhatnak ugyanis a BL-ben. Így azért már árnyaltabb a kép, hiszen már most, az első forduló után borítékolható, hogy bár a Videoton kerete – és anyagi háttere – tűnik a legerősebbnek, legstabilabbnak, a tavaszi sétagaloppot nem fogja megismételni, mert nem engedik neki az ellenfelek. Pláne nem akkor, ha reményeink szerint – és most maradjunk a realitás talaján - a csapat eljut az Európa Liga csoportkörébe. Akkor ugyanis három-négy fronton kell majd helytállnia, ami a leghosszabb és legkiegyensúlyozottabb sorozatban, az NB I-ben nyújtott teljesítményét vetheti vissza. Volt már erre példa, elég, ha csak a Debrecenre gondolunk.

Mindez persze nem több puszta feltételezésnél, ami viszont tény, a magyar futball megítélése, a mindenkori kupacsapataink besorolása szempontjából a legapróbb sikerek is számítanak. Ha ehhez az kell, hogy Sousa átalakítsa a Videotont, hát legyen, azt azonban senki ne vegye természetesnek, hogy ez már most, néhány héttel a ,"fehérvári latinosodás" után eredményekben is megmutatkozik, és a távlati cél azonnali elérését jelenti.

A portugál türelemre játszik, futballistaként megtanulta, tervszerű, szisztematikus munkával lehet eljutni a csúcsra. Ha pedig a vezetők is ehhez tartják magukat, és nem kapkodnak – mint tették ezt akkor, amikor a kupadöntő előtt bejelentették Mezey menesztését, amire aztán rá is ment a meccs -, akkor a Videoton lehet az évtized magyar kirakatcsapata, nem csak itthon, Európában is. Közhely, de az idő sok mindent megold. Sürgetni felesleges, az ugyanis eddig senkinek nem sikerült. 

Videoton
Változások a keretben
Érkezett Távozott
Nikola Mitrovics (szerb, Újpest) Lázár Pál (Samsunspor – Törökország)
Walter Fernández Balufo (spanyol, Gimnástic Tarragona – Spanyolország) Marko Andjics (szerb, Anorthoszisz Famaguszta – Ciprus)
Héctor Sánchez (spanyol, Villarreal – Spanyolország) Bojan Djordjic (svéd-szerb, Blackpool – Anglia)
Álvaro Brachi (spanyol, Espanyol II – Spanyolország) Sitku Illés (Tatabánya)
Evandro Brandao (portugál, Benfica – Portugália) Fejes András (Siófok)
Horváth Gábor (NAC Breda – Hollandia) Gyurcsó Ádám (Kecskemét)
Sitku Illés (Újpest) Farkas Balázs (?)
Ponczók Csaba (Vasas) Damir Milanovic (horvát)
Goran Vujovics (montenegrói, Kecskemét) Sebők Zsolt (?)
Videoton
Felkészülési és kupamérkőzések
Trentinói területi válogatott (olasz)-Videoton 0-4 (0-2) Felkészülési mérkőzés
Videoton-Karpati Lviv (ukrán) 1-1 (0-0) felkészülési m.
Videoton-Banská Bystrica (szlovák) 3-1 (1-1) felkészülési m.
Videoton-Gloria Bistrita (román) 2-0 (0-0) Felkészülési m.
Videoton-Kecskemét 1-0 (0-0) Szuperkupa-döntő
Sturm Graz (osztrák)-Videoton 2-0 (0-0) BL-selejtező