Négysáncverseny

Félbeszakadt az oberstdorfi nyitány

  • MTI

Az erős havazás és a kiszámíthatatlan szél miatt félbeszakították az első sorozatot a németországi Oberstdorfban, a síugrók jubileumi, 60. Négysáncversenyének első, pénteki állomásán.

Az 50 versenyzőből 34 teljesítette első ugrását, amikor a versenybíróság úgy döntött, hogy ilyen körülmények között ne folytatódjon a küzdelem. A tervek szerint 18:15 órától újrakezdik az első sorozatot.

A Világkupa-sorozatba tartozó esemény pénteki első állomását vasárnap a garmisch-partenkirchen-i követi, majd a mezőny átköltözik Ausztriába, s jövő szerdán Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.