NB I

A Pécs elvitte a három pontot az Üllői útról

A Fradi csak kapufáig jutott, az újonc egy kontra végén szerzett góllal nyerni tudott

Az OTP Bank Liga 4. fordulójának talán legnagyobb meglepetését okozta a Pécsi MFC, amely Nagy Olivér góljával 1-0-ra legyőzte a Ferencváros csapatát az Üllői úton. Prukner László alakulata főleg az első félidőben játszott nagy fölényben, de ahogy az lenni szokott, a számos kimaradt helyzet megbosszúlta magát.

Érdekes mérkőzésre volt kilátás az Üllői úton, ahol a nyeretlen Ferencváros fogadta a veretlen és 100 százalékos Pécs csapatát. A zöld-fehérek kezdőjéből kimaradt a fegyelmezetlenség miatt felfüggesztett brazil Andrezinho, bekerült viszont a hazai szurkolók által kedvelt Tóth Bence és a sérüléséből felépülő bosnyák Jovanovic is - Prukner László a kapuban az elmúlt fordulókban több hibát is elkövető szlovén Ranilovicnak szavazott bizalmat. A vendégeknél a padon kapott helyet az NB II gólkirálya, Bajzát Péter, viszont ott volt a kezdőben Zalaegerszeg ellen győztes gólt szerző Gyánó Szabolcs.


Félixnek nem volt szerencséje
Az első említésre méltó akciót a ferencvárosiak vezették, a 4. percben Jovanovic labdaszerzése után Abdi tört be a vendégek tizenhatosára, de az alapvonal közeléből bepasszolt labdáját a védők szögletre mentették. Rá egy perccel később Felipe Félix került Abdihoz hasonló módon a vendég védelem mögé, de a pécsiek ekkor is tisztázni tudtak. Jól kezdett a Fradi, rövid időn belül Tóth Bence fölé szálló lövése már a harmadik ígéretes próbálkozása volt a zöldeknek. A 8. percben tetszetős támadás végén kis híján meg is szerezte a vezetést a hazai csapat: Abdi baloldali beadását Oláh fejelte kapura, de a fiatal Dibusz elképesztő bravúrral a léc fölé tornázta az egykori kaposvári kísérletét.  A kezdeti nyomást túlélte a Pécs, majd kétszer is komoly gólszerzési lehetőséget puskázott el. Előbb Frőchlich középtávoli lövését bokszolta ki Ranilovic, majd az egyedül kiugró Nagy Olivért állította meg a kaputól mintegy 15 méterre Junior. Nagy esélyt szalasztott el a Fradi is: egy baloldalról belőtt labdát Félix a rövidsarokról "Del
Pierósan" sarkalt tovább, a labdára Jovanovic érkezett, de a bosnyák belebombázta azt a bevetődő pécsi védőbe. Az első húsz percben rengeteg helyzetet dolgoztak ki a felek, lüktető és élvezetes kezdést produkáltak a csapatok. Offenzíven futballozott a fővárosi gárda:  a 30. percben Liban Abdi végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos bal csücskétől, tekerése nem sokkal kerülte el Dibusz kapuját. A Ferencváros próbált továbbra is támadólag futballozni, de a kezdeti lendület a félidő végéhez közeledve jelentősen alábbhagyott. Prukner Lászlónak kényszerből már az első félóra végén változtatnia kellet: a megsérült Junior helyett Balog Zoltán került a védelembe. A játékrész előtt 10 perccel Félix egy szögletet követően szerezhetett volna gólt, de a vendégek kapusa ügyesen leblokkolta a hórihorgas csatár fejesét. A 36. percben Todorovics szabadrúgását Ranilovic remek mozdulattal ütötte szögletre, amiből - ha Gyánó kicsit jobban összpontosít -  előnyt is szerezhetett volna a Pécs. A játékrész hátralévő részében kiegyenlített játék folyt, "helyzetecskék" adódtak itt is, ott is. Összességében remek iramú első félidőt láthattunk, sok-sok gólhelyzettel.
 
Hasonlóan folytatódott a mérkőzés, mint ahogy a szünet előtt abbamaradt, a Fradi birtokolta többet a labdát, de a jól tömörülő pécsi védelmet nem tudta feltörni. Az 54. minutumban Oláh beadására robbant be Félix, de a brazil csatár a kapu közvetlen közelről, nagy helyzetben fejjel célt tévesztett. Félórával a vége előtt felpaprikázódott a hangulat az Albert stadionban: Tóth Bence szabadrúgása fejen találta a sorfalban álló pécsi védőt, aki miután összerogyott, a játékvezető megállította a ferencvárosi akciót - hazai szurkolók legnagyobb felháborodására.
A hajrára mindkét vezetőedző cserékkel frissítette övéit, Prukner László Lisztest és Moralest, Mészáros Ferenc pedig Bajzátot és Scepanovicot küldte be. Bajzát beállása után szinte az első labdaérintéséből gólt szerezhetett volna, de 10 méterről leadott lövését Ranilovic bravúros mozdulattal lábbal hárítani tudta. Az egyre idegesebbé váló Ferencváros helyett a Pécs alakított ki több helyzetet, de akárcsak zöld-fehérben futballozó társaik, a baranyaiak is rendre célt tévesztettek. A 79. percben Felipe Félix veszett össze az égiekkel, a brazil csatár elképesztő erejű bombája ugyanis a felső lécről a mezőnybe vágódott. Az újabb hazai helyzet után a 83. percben jött a hidegzuhany: Nagy Olivér gyönyörűen fűzte be Csizmadiát és Marótit, majd közelről nagy erővel leadott lövésébe Ranilovic csak beleérni tudott (0-1).Ugyan a Ferencváros még ment előre az egyenlítésért, de Félix leshelyzetből leadott lövése mellé ment, a hosszabbításban pedig egy jobb oldali beívelés után a brazil újra a kapufára stukkolta a játékszert. A mérkőzésen ez volt a harmadik kapufája a Fradinak - nem volt szerencséje Félixéknek ezen a napon.  

Ezen a találkozón az FTC nem érdemelt vereséget, de Prukner László csapata pocsék helyzetkihasználása megbosszulta magát. A pécsiek negyedik mérkőzésükön negyedik győzelmüket aratták, a Vasas után újabb fővárosi gárda otthonában voltak képesek nyerni. A baranyaiak 12 ponttal és 6-2-es gólkülönbséggel pillanatnyilag vezetik a bajnokságot.

OTP Bank Liga 4. forduló
Ferencváros - Pécsi MFC 0-1 (0-0)
Albert-stadion, 3500 néző V:Fábián  
Ferencváros: Ranilovic - Csizmadia, Grúz (Lisztes, 66.) Otten, Junior (Balog, 32.) - Maróti - Jovanovic, Tóth (Morales, 70.), Abdi - Oláh, Félix Vezetőedző: Prukner László  
Pécs: Dibusz - Simonfalvi, Lantos, Todorovic, Törtei - Horváth, Causic, Frőhlich (Bajzát, 71.), Pintér - Nagy (Wittrédi 86.), Gyánó (Scepanovic, 67.) Vezetőedző: Mészáros Ferenc  
Gólszerző: Nagy (83.)  
Piros lap:  
Sárga lap: Grúz (41.) Morales (73.) ill Gyánó (26.) Nagy (78.)