NB I

A hajrában lőtt góllal verte a Vasas a Paksot

  • MTI

A Vasas hazai pályán 1-0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati játéknapján.

Marko Simic, a Vasas játékosa szerzi a győztes gólt a Paks elleni OTP Bank Liga 13. fordulójábanAz angyalföldi csapat veretlenségi sorozata tovább tart, legutóbb augusztus 13-án vesztett bajnoki meccset.

Bátran kezdett mindkét csapat, előbb a Paksnak volt több próbálkozása, majd a Vasas vette át az irányítást. A kilencedik percben a vendégek részéről Böde Dániel óriási helyzetet hagyott ki, mert elbotlott cselezés közben, pedig már csak a kapussal állt szemben. A hazaiak is közel álltak a gólhoz, de Bárányos révén csak a kapufát találták el. A végig eseménydús első félidőben a helyenként mezőnyfölénybe kerülő angyalföldiek leginkább pontrúgásokból veszélyeztettek, gól azonban nem született.

A második felvonásban szigorított mezőnyvédekezésén mindkét együttes, negyed órát kellett várni az első jelentős helyzetre. A Vasas uralta a játékot, ám a labdanélküli mozgások hiánya miatt a hazaiak képtelenek voltak tervszerű támadásokat vezetni. Az utolsó tíz percben aztán ez is sikerült, fokozta a nyomást a házigazda, és Marko Simic jóvoltából megszerezte a győztes gólt.

OTP Bank Liga, 13. forduló
Vasas-Híd - MVM Paksi FC 1-0 (0-0)
Illovszky Stadion, 1500 néző, v.: Takács J.
Vasas-Híd: Ilizi - Sütő, Kovács I G., Gáspár, Casal - Mehmedagic, Farkas I B., Bárányos (Ferkó, 74.), Kulcsár D. (Simic, 60.) - Dajic (Jokic, 92.), Beliczky
MVM Paksi FC: Csernyánszki - Fiola, Éger, Heffler T., Csehi - Kiss T. (Montvai, 63.), Bartha (Magasföldi, 63.), Szatmári, Sipeki - Böde, Vayer
gólszerző: Simic (86.)
sárga lap: Mehmedagic (71.)
kiállítva: Beliczky (87.)