NB I

A Kecskemét otthon tartotta a három pontot az "ősz legfontosabb meccsén"

A Kecskemét 3-0-ra nyert a vendég Lombard Pápa ellen az OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati játéknapján. A félidőben kétgólos volt a hazaiak előnye, a kecskemétiek fölénye a második játékrészre is jellemző volt, és a 65. percben szerzett harmadik találat végleg eldöntötte a találkozó három pontjának sorsát.

Az első percekben keményen letámadott a vendégcsapat, a 7. percben komoly lehetőség adódott a pápaiak előtt egy védelmi hibát követően: Szavicstól szerzett labdát a tizenhatos vonalánál Ferenczi István, majd a csatár balról a hosszú sarok mellé helyezett. Két perccel később Lovrencsics lőtt 17 méterről, de könnyedén fogta Németh. A 16. percben a hazaiaknak is volt már helyzete, Lencse ugratta ki a bal oldalon Mohlt, aki középre tálalt, de az üresen érkező Csukics lyukat rúgott.

Hiába volt addig fölényben a Pápa, a 18. percben a KTE szerzett vezetést, a 18. percben Csukics indította a Stokicot, aki higgadtan értékesítette a ziccert, 15 méterről a bal sarokba helyezett (1-0).

A gól után változott a játék képe, a KTE irányított, a 22. percben Lencse tüzelt 12 méterről, balról, Szűcs Lajos a léc alól kotorta ki a labdát, majd Radanovics bólintott kevéssel a jobb sarok mellé egy szöglet után.

A 30. percben egyenlíthetett volna a Lombard, Granugrava bal oldali beadása után Marics fejelt a kapu fölé néhány méterről.

A 33. percben egy gyönyörű góllal mér kettővel vezetett a Kecskemét: Bori Gábor csavart remekül egy szabadrúgást 17 méterről, jobbról a hosszú alsóba, Szűcs későn reagált (2-0). A játékrész hajrájában még Lovrencsics előtt adódott lehetőség, de erős lövését fogta Németh. A 42. percben érvénytelen lesgól szerzett a KTE.

Térfélcsere után az 53. percben nem tudta kihasználni Németh bizonytalankodását a Pápa, Ferenci fejelt hat méterről mellé, valószínűleg nem vette észre, hogy Németh kifutott a kapujából.

A 64. percben aztán eldőlt a mérkőzés, Most eldőlhet: Gyurcsót, rúgta fel a tizenhatoson belül, Rodenbücher István, a büntetőt Gyurcsó Ádám könyörtelenül értékesítette (3-0).

A 82. percben ismét Lovrencsics próbálkozott, de balról, 12 méterről fölé durrantott, a másik oldalon Bori bombázott 24 méterről, Szűcs bravúrral szedte ki a jobb alsóból.

A KTE 3-0-ra nyert, az első félidőben eldöntve a három pont sorsát.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
Kecskeméti TE-Lombard Pápa Termál FC 3-0 (2-0)
Kecskemét, 3000 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Stokic (18.), Bori (33.), Savic (65., 11-esből)
sárga lap: Mohl (8.), Radanovic (44.), illetve Tóth G. (31.), Présinger (68.)
 
Kecskeméti TE: Németh G. - Maynard, Radanovic, Balogh B., Mohl - Savic, Cukic (Gyurcsó, 54.), Bertus (Hegedűs, 84.) - Lencse, Stokic (Foxi, 75.), Bori
Lombard Pápa Termál FC: Szűcs L. - Nagy S., Tóth G., Rodenbücher, Présinger - Ganugrava, Horváth L. - Puri (Zulevs, 58.), Maric (Németh M., 58.), Lovrencsics - Ferenczi
Tabella
1. Debrecen 12 10 2 0 28 8 32
2. Győr 12 9 1 2 21 9 28
3. Honvéd 13 7 2 4 25 16 23
4. Kecskemét 13 6 4 3 23 16 22
5. Diósgyőr 13 6 3 4 21 17 21
6. Videoton 12 6 2 4 17 9 20
7. Pécs 12 5 4 3 18 23 19
8. Paks 13 4 5 4 25 28 17
9. Pápa 13 4 3 6 12 16 15
10. Haladás 13 4 3 6 15 20 15
11. Vasas 13 3 6 4 13 16 15
12. Siófok 13 2 7 4 10 11 13
13. Ferencváros 13 3 2 8 11 15 11
14. Újpest 13 3 2 8 17 24 11
15. Kaposvár 13 1 8 4 17 23 11
16. Zalaegerszeg 13 0 4 9 10 32 4