EURO 2012

A németek és a hollandok hibátlanok, eldőlt a csoportunk első helye is

A holland labdarúgó-válogatott a minimumot teljesítve 1-0-ra legyőzte Moldovát Európa-bajnoki selejtezőn az E csoportban, amelyben a magyar válogatott is szerepel, így már biztosan megnyerte a csoportot. Németország jó mérkőzésen nyert Törökországban 3-1-re, a törökök a Kazahsztán ellen fölényesen nyerő Belgium mögé kerültek a selejtezősorozat utolsó fordulója előtt. Dánia simán nyert Cipruson a H csoportban, Románia pedig 2-2-re végzet Fehéroroszországgal a D jelű hatosban.

Annak ellenére, hogy már korábban eldőlt, hogy Németország megnyerte az A csoportot, parázsnak ígérkezett Schweinsteigerék törökországi fellépése. A várakozások be is teljesültek, mindkét csapat lendületes játékot mutatott be az első félórában, felváltva tudták egymás egy-egy percre beszorítani a kapuk elé. A nagyobb helyzeteket eleinte a németek alakították ki, de gólt csak akkor tudtak szerezni, amikor a hazaiak átvették az irányítást.

A 35. percben egy kontra végén Gomez könnyedén kibillentette az egyensúlyából Korkmazt, és a tiszta lövőhelyzetből nem is hibázta el a helyzetét. (0-1)

Schweinsteiger, Müller, Götze, Boateng és Gomez örülnek egy gólnak a Törökország-Németország mérkőzésen 2011 októberében

A félidő hátralévő részében a Félholdasok voltak fölényben, de gólt nem tudtak szerezni, a szünet után pedig megint a németek vették kezükbe a karmesteri pálcát. Sorra alakítottak ki helyzeteket, és a 66. percben Götze keresztbe vezette a labdát a tizenhatoson, majd Müller elé passzolt, ő pedig a lábak között laposan kilőtte a jobb alsót. (0-2)

Eldőlni látszott a mérkőzés, ami elkényelmesítette Joachim Löw tanítványait, és a hazaiak ki is használtak egy védelmi hibát. Egy jobb oldali beívelésre Balta teljesen egyedül, lendületből érkezett a hosszún, és a kapuba vágta a labdát. (1-2)

A törökök tehát a pontszerzésre megadták maguknak az esélyt a pontszerzésre, és a gól okozta lélektani fölényükből adódóan nyomás alá is helyezték a német kaput. Az újabb gólt azonban megint a vendégek szerezték, a 86. percben tizenegyeshez jutottak, azt pedig Schweinsteiger magabiztosan belőtte. (1-3)

Erre már nem tudott válaszolni a török válogatott, amely így a Kazahsztán ellen nyerő Belgium mögé szorult az utolsó fordulót megelőzően. Igaz, hogy a belgák Németországba látogatnak kedden, míg a törökök Azerbajdzsánt fogadják.

Az E csoportban - amelyben a magyar nemzeti együttes is szerepel - Hollandia minimális, 1-0-s győzelmet aratott Huntelaar góljával Moldova ellen, de így is biztosan megnyerte a csoportot, mivel hatpontos előnybe került Svédország előtt. A hatosunkban tehát senki senkit nem előzhet már meg, kedden szinte barátságos mérkőzéseket rendeznek.

EURO 2012
selejtezők
A csoport:
Azerbajdzsán-Ausztria 1-4 (0-1)
gólszerzők: Nadjirov (74.), illetve Ivanschitz (34.), Janko (51., 62.), Junuzovic (90+1.)
kiállítva: Yunisoglu (27. - Azerbajdzsán)
Törökország-Németország 1-3 (0-1)
gólszerzők: Balta (79.), illetve Gomez (35.), Müller (66.), Schweinsteiger (86.)
Belgium-Kazahsztán 4-1 (2-0)
gólszerzők: Simons (40.), Hazard (43.), Kompany (49.), Jevsztignyejev (84. - öngól), illetve Nurdauletov (86.)
kiállítva: Gurgulin (59. - Kazahsztán)
B csoport:
Örményország-Macedónia 4-1 (2-0)
gólszerzők: Pizzelli (28.), Mikhitarijan (34.), Gazarijan (69.), Sarkisov (90+2.), illetve Sikov (86.)
kiállítva: Sumulikoski (54. - Macedónia)
Szlovákia-Oroszország 0-1 (0-0)
gólszerző: Dzagojev (71.)
Andorra-Írország 0-2 (0-2)
gólszerzők: Doyle (8.), McGready (20.)
C csoport:
Szerbia-Olaszország 1-1 (1-1)
gólszerzők: Ivanovic (26.), Marchisio (1.)
Észak-Írország - Észtország 1-2 (1-0)
gólszerzők: Davis (22.), Vassiljev (77., 84.)
D csoport:
Bosznia-Hercegovina - Luxemburg 5-0 (4-0)
gólszerzők: Dzeko (12.), Misimovics (15., 22. - büntetőből), Pjanics (36.), Medunjanin (51.)
Románia-Fehéroroszország 2-2 (1-1)
gólszerzők: Mutu (19., 51. - büntetőből), illetve Kornyilenko (45.), Dragun (82.)
Franciaország-Albánia 3-0 (2-0)
gólszerzők: Malouda (11.), Remy (38.), Reveillere (67.)
E csoport:
Finnország-Svédország 1-2 (0-1)
gólszerzők: Toivio (73.), illetve Larsson (8.), Olsson (52.)
Hollandia-Moldova 1-0 (1-0)
gólszerző: Huntelaar (40.)
F csoport:
Lettország-Málta 2-0 (1-0)
gólszerzők: Visnakovs (33.), Rudnevs (83.)
Görögország-Horvátország 2-0 (0-0)
gólszerzők: Szamarasz (71.), Gekasz (79.)
G csoport:
Wales-Svájc 2-0 (0-0)
gólszerzők: Ramsey (60.), Bale (71.)
kiállítva: Ziegler (55. - Svájc)
Montenegró-Anglia 2-2 (1-2)
gólszerzők: Zverotic (45+1.), Delibasic (90+1.), illetve Young (11.), Bent (31.)
kiállítva: Rooney (74.)
H csoport:
Ciprus-Dánia 1-4 (1-4)
gólszerzők: Avraam (45.), illetve Jacobsen (7.,) Rommedahl (11., 22.), Krohn-Dehli (20.)
Portugália-Izland 5-3 (3-0)
gólszerzők: Nani (13., 21.), Postiga (44.), Moutinho (81.), Eliseu (87.), illetve Jonasson (48., 68.), Sigurdsson (90+3.)
I csoport:
Csehország-Spanyolország 0-2 (0-2)
gólszerzők: Mata (6.), Alonso (23.)