Bár sok érdekes meccset rendeznek ma az Európa Ligában és a Konferencia Ligában, magyar szempontból természetesen a Ferencváros-Viktoria Plzen bír kiemelt jelentőséggel. A sikeres alapszakaszt követően a sorsolás kegyes volt a Fradival, így a cseh együttes ellen vívhatja ki a nyolcaddöntőt. Az odavágót minden szerkesztőnk kivesézte már, megosztva saját gondolatait, most azonban nézzük, mire fogadhatunk kiemelkedően magas oddson a Tippmixprónak köszönhetően.
Az oddsok alapján a Fradi favoritként várja az Üllői úti meccset, de szerkesztőink többsége szerint eléggé háromesélyes találkozó. Ami viszont nagyjából közös pont, az az, hogy nem lesz unalmas 90 perc, láthatunk majd gólokat mindkét fél részéről. Már csak ezért is különösen csábító a Tippmixpro Oddsrakéta-ajánlata, amellyel 3-szoros szorzó felett fogadhatunk legalább két Fradi-gólra. Az emelés tetemes, hiszen az alap odds mindössze 2.35 lenne erre a fogadásra.
Az előjelek kifejezetten csábítóak lehetnek, hiszen Varga Barnáék az alapszakasz során meccsenként átlagosan majdnem meglőtték ezt a két gólt, míg a Plzen 1,5-es kapott gól átlaggal büszkélkedhet.
Hazai pályán Robbie Keane gárdája egy négyessel zárt az Alkmaar ellen, de ugyanennyit kapott a Malmö is, míg a Nice-Tottenham duó ellen 1-1 gólt ért el a magyar bajnok. Ami szintén biztató a rakétára nézve, hogy a csehek a 12 kapott góljukból 9-et idegenben szedtek be, csupán a Kijev maradt alul a mostani line-nal szemben.
Szerintünk ez egy erős tipp, függetlenül attól, hogy valaki esélyesnek látja-e a Fradit vagy sem. A Plzen nem játszik unalmas meccseket, benne van az odavágóban is egy 2-2 vagy 2-3, 3-3 jellegű gólzuhatag, de egy magabiztos ferencvárosi diadal esetén is nyerne a tipp.