Már csak órák vannak hátra a Ferencváros sorsdöntő EL-playoff meccséig, így az izgalom a tetőfokára hág. A címvédő magyar bajnoknak a cseh bronzérmesen kell átverekedni magát a legjobb 16 kiharcolásáért, ez pedig nem tűnik teljesíthetetlen feladatnak. Jó hír, hogy Varga Barnabás csütörtökön már visszatérhet a pályára, Dibusz Dénes hiánya azonban érzékeny veszteség lehet a 18:45-kor kezdődő találkozón. Ezt amúgy már kiveséztük több anyagban is és szerkesztőink is elmondták tömören a véleményüket.
Tudtad? A kilencedik kerületiek cseh csapat ellen legutóbb 2021 augusztusában játszottak, a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A Slaviát a Groupama Arénában Taras Kacharaba öngóljával és Ihor Haratin találatával 2-0-ra legyőzve, összesítésben 2-1-gyel jutottak tovább. |
Furcsa (?) oddsváltozás a Fradi-Plzenen
A továbbjutásnak a csehek az egyértelmű esélyesei, itt az oddspár 1.46-2.70 a Plzen javára. A Fradi azonban favoritként nyitott az odavágó háromesélyes piacán, ám itt is szépen eltolódtak a szorzók. A kezdőrúgás közeledtével már a Plzen az esélyes, amelynek szorzója 2.65-ig esett, míg a zöld-fehéreké 2.28-ról egészen 2.80-ig szárnyalt. Keane irányításával eddig nem annyira meggyőző a zöld-fehér együttes, ez pedig vélhetően a tétekre is kihatott.