Amikor véget ér a világbajnokság, akkor a darts-fanatikusok egy dolgot várnak, hogy minél előbb február legyen, hiszen ez azt jelenti, hogy kezdődik a Premier League, ami egészen május 29-ig garantált szórakozást ígér a csütörtök estéken. Február 6-án Belfastban veszi kezdetét a versenysorozat, méghozzá az SSE Arénában, ami a PL egyik legrégebbi helyszíne.
Idénre nem változott a lebonyolítás, avagy minden fordulóban egy mini tornát rendeznek, amelynek győztese 10 ezer angol fontot és 5 pontot vághat zsebre, míg a döntőért 3, az elődöntőért pedig 2 pont jár.
Csapjunk is bele a lecsóba és lássuk, hogy mi vár ránk az első fordulóban.
A show-t Chris Dobey és Gerwyn Price csörtéje nyitja, ami rögtön két olyan dartsos mérkőzése, akik izgulhattak, hogy meghívót kapnak-e, ugyanis egyáltalán nem volt kiemelkedő az előző szezonjuk. A világbajnokságra viszont összekapták magukat és ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a szervezők bizalmat szavazzanak számukra.
Az idei szezonban három tornán is láthattuk már őket és egyértelműen a walesi mutatott jobb formát, hiszen Dobey egyedül Mahmoodot tudta legyőzni Bahreinben, azóta viszont Buntingtól, Barney-tól és Searle-től is kikapott. Price-nak januárban voltak zseniális meccsei, elég csak arra gondolni, amikor 115-ös átlaggal győzte le Luke Littlert. Ami kiegyenlíti az esélyeket, hogy a világbajnokságon összefutottak és akkor Dobey 5-3 arányban nyerni tudott, tehát a lélektani előny nála van. A januári formák alapján viszont inkább Price-nak adnánk a győzelmet.
A nyitómeccs győztese biztosan angol ellenféllel találkozik, hiszen az est második mérkőzésén Stephen Bunting és Rob Cross feszül egymásnak. Bár Cross Bahreinben pocsékul indította a szezont, ám Hollandiában rögtön egy tornagyőzelemmel köszörülte ki a csorbát, a döntőben ráadásul éppen Buntingot legyőzve. De azért Bunting sem panaszkodhat, aki viszont éppen Bahreinben ment át a mezőnyön. Az idei szezon első két World Series-versenyének győztese csap tehát össze, amelynek a fogadóirodák szerint inkább Bunting az esélyese.
Ha viszont itt is a formákat nézzük, akkor valóban inkább Buntingnak állhat a zászló, aki most már jó ideje stabilan jó játékot hoz, míg Cross borzasztó hullámzó.
A tábla alján elsőként Luke Littler és Michael van Gerwen néz farkasszemet egymással, avagy jön a világbajnoki finálé visszavágója. Ez most már hagyomány, hogy a Premier League első fordulójában össze méri erejét az előző vb két döntőse.
Az Ally Pally-ben mondhatni elég unalmas meccset játszottak, mert Littler leuralta azt a finálét, így csak formalitás volt, hogy milyen arányban nyeri meg. Érdekes volt látni, hogy kettejük közül nem a fiatal angol, hanem a sokkal rutinosabb holland volt az idegesebb.
Van Gerwen nyilván nagyon szeretné most nagy közönség előtt, egy nagy nézettségű meccsen legyőzni Littlert, ám a túlzott akarás görcsösségbe fordulhat át. Pedig idén azért egyelőre nem verhetetlen a regnáló világbajnok. Ahogyan azt sejteni lehetett, azért 'The Nuke' ellen mindenki nagyon felszívja magát és mindenki vadászik a skalpjára. Bár nem játszik rosszul Littler, de a három idei versenyéből nem hogy egyiket sem nyerte meg, de még döntőbe sem jutott. Szóval van itt keresnivalója az ellenfeleknek, ugyanakkor ehhez jól kell dobni, mert ha megnézzük, akkor Littler még a vesztes meccsein is bőven 100 feletti átlagokat hozott.
Fogadás szempontjából egy magasabb kiszállót rizikózunk meg, ugyanis ahogyan Littler tömegel, Van Gerwentől kellhet a 100+ bravúr. Littler játékában pedig alapból mindig benne van, hogy megcsinál valami szép kiszállót.
Az utolsó negyeddöntőben Nathan Aspinallt és Luke Humphries-t láthatjuk, ami a fogadóirodák szerint a legegyértelműbb meccs a négy közül. Tény, hogy 'Cool Hand' hangolt a legjobban a Premier League-re, hiszen hétvégén megnyerte a Masterst, megszerezve ezzel a hetedik major-címét. Kellett már ez a siker Humphries-nak, mert a két januári World Series-versenyen nem igazán jött ki a lépés számára. A Mastersen elég stabil formát tudott mutatni, még ha a döntőt nehezen is zárta le.
Egy ilyen Humphries ellen nyilván nagyon nehéz dolga lesz Aspinallnak, aki talán a legjobban izgulhatott, hogy meghívót kap-e az idei Premier League-be. Sokan úgy gondolják, hogy másnak kellett volna bizalmat szavazni, ami plusz motivációt jelenthet Aspinallnak, bizonyítva, hogy itt a helye.
Nüanszok vannak a játékosok között és Asp is tud úgy játszani, amivel esélye lehet Humphries ellen, így egy pluszos hendivel az esélytelenebb angolt támogatjuk.
⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
- Tippmixpro mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀