Bajnokok Ligája

Ennyiért már nem value a Bayern, vagy mégis?!

  • gb1

Eszméletlen sűrű a müncheniek programja, de nem lazsálhatnak Hollandiában sem.

Jobban nem is indulhatott volna 2025 a német rekordbajnok Bayern Münchennek, amely 3/3 siker után utazott Rotterdamba. A Kompany-csapat célja a top 8 kiharcolása, ehhez pedig nem ártana legyőzni a holland ellenfelet, hiszen a folytatást "csak" a 10. helyről várja. A Feyenoord helyzete sem reménytelen, ugyanis csupán két ponttal van a Bayern mögött, a mezőny azonban piszok sűrű, tehát még bármi is megtörténhet.

Csapathírek

Jó előjelből bőven van a favorit müncheniek oldalán, akik legutóbb 1999-ben kaptak ki holland ellenféltől. A mögöttünk álló hétvégén a Wolfsburgot intézték el 3-2-re, az utóbbi négy bajnokin összesen 14 gólt vágtak. Jól mutatja, hogy mennyire dominálják a ligát, hogy +41 a gólarányuk, a labda pedig átlagban 66 százalékban van náluk a Bundesligában. A fókusz azonban immár az elitsorozatra kerül, ahol a gyenge rajt után - 3 pont 3 meccsen - szintén rátaláltak a nyerő útra.

A bőrnadrágosoknál a legerősebb kezdő léphet pályára szerdán, a kihagyók között csak Sacha Boey, Joao Palhinha, Hiroki Ito és Daniel Peretz található. A kulcsemberek azonban mind bevethetők és már Musiala is 100 százalékos, aki a Wolfsburg ellen még csak bő 15 percet kapott. A hazai oldalon Priske mester egy kicsit nehezebb helyzetben van, ugyanis a középpályáról Timber és Hwang In-Beom is hiányzik, de kényszerpihenőn van Nadje és Lotomba is.

Érdekesség, hogy Harry Kane a De Kuip stadionban pályafutása 50. Bajnokok Ligája-meccsén léphet pályára. A csatár ebből eddig 17-et játszott Bayern mezében, és 13 gólt szerzett.


Összesen 49 meccsen 34-szer volt eredményes a világ legjobb klubversenyében. Eddig mindössze két játékos volt, aki több gólt szerzett az első 50 Bajnokok Ligája-mérkőzésen: Erling Haaland (45 meccsen 46) és Ruud van Nistelrooy (43).

Bayern München#ger-bayern_munich#5

>>>🤘 Próbáld ki a Tippmixpro-t és fogadj a legjobb szorzókon🤘 <<<


Mire érdemes fogadni a Feyenoord-Bayern München meccsen?

A Feyenoord jelenleg a negyedik helyen áll az Eredivisie-ben, már 10 pontra a ligaelső PSV Eindhoventől. Legutóbbi hat meccsük ellentmondásos képet fest, kettőt nyertek, kettőt döntetlent játszottak és kettőt veszítettek, de a BL-ben sem sziporkáztak eddig. Az elitsorozatban hazai pályán simán kikaptak a Leverkusentől és a Salzburgtól is. 

Tudtad? A Feyenoord BL-meccsein született eddig a legtöbb gól ebben a szezonban (14 lőtt, 15 kapott).


A Bayern márpedig bombaformában érkezik és a találatokat futószalagon termeli, így hiába alacsony a vendégodds, mégis arra húzunk. Vincent Kompany fiai már a BL-szezonban is megmutatták, hogy képesek sok gólt szerezni, például a Dinamo Zagreb elleni 9-2-es vagy a Sahtar Donyeck elleni 5-1-es győzelemmel. Ezúttal sem várunk meglepetést, így egy papírformának tűnő tippel próbálkozunk.

{"headTitle":"Feyenoord-Bayern München","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2025-01-20 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Bayern nyer + 2.5 gól felett","odds":"1.88","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4621513] 2025-01-22 21:00:00 Feyenoord - Bayern Münchenx;