Szerdán a felső ág negyeddöntős összecsapásaival folytatódnak az urak küzdelmei Melbourne-ben, a két meccs közül pedig egyértelműen a Jannik Sinner - Alex De Minaur csörte tartogatja a több izgalmakat, vagy legalább is ez a nagyobb rangadó.
Mondhatni, hogy ez papírforma negyeddöntő, hiszen a tábla ezen részén ők ketten voltak a legmagasabban rangsorolt játékosok. Sinnert világelsőként és címvédőként egyértelműen ide lehetett várni és De Minaurnak is nagyon kijárt már, hogy sorozatban három vesztes AO-nyolcaddöntő után végre bejusson a negyeddöntőbe. Kellett már ez a hazaiaknak is, hiszen Nick Kyrgios 2015-ös negyeddöntője óta De Minaur az első ausztrál aki eljutott a legjobb nyolcig.
De most jön a legnehezebb feladat ADM számára. Nem csak azért, mert a világelső lesz az ellenfele, hanem, mert Sinner ráadásul a legnagyobb mumusa. A két játékos majdnem egy generáció, a rivalizálásuk még a 2019-es Next Gen ATP Finals döntőjében kezdődött, amit Sinner 3-0-lal simázott le.
Nem túl fényes kilátások az ausztrál számára a mostani összecsapásuk előtt. Ugyanakkor a bántóan egyoldalú statisztika ellenére mégsem jelenthetjük ki előre, hogy ez a meccs az olaszé lesz.
Sinnernek ugyanis voltak egészségügyi problémái az előző körben Holger Rune ellen és ki tudja, hogy ezt a meccset, hogyan bírja majd, bár elmondása szerint sérülés szempontjából semmi baja nincsen.
- mondta Sinner a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
Nagyon nem szeretnénk túlgondolni ezt a Rune elleni ápolást, a kezelést követően ugyanis Sinner jó formát mutatott és összességében elég simán fejezte be a meccset. Ha nagyon komoly problémája lett volna, akkor az valószínűleg jobban megmutatkozott volna a pályán.
Nyilván amibe kapaszkodhat még De Minaur, az a hazai közönség támogatása, bár három éve egyszer már találkoztak a melbourne-i közönség előtt és Sinner azt a meccet is 3-0-lal húzta be...Az érzés tehát nem lesz új az olasznak, hogy a nagyobb szurkolást az ellenfele kapja majd.
Mire fogadjunk a Sinner - De Minaur negyeddöntőn?
De Minaur folymatos fejlődést mutat, ez például sorozatban a negyedik Grand Slam-negyeddöntője lesz, ugyanakkor egyiket sem tudta megnyerni. A Roland Garroson Zverevtől kapott ki 3-0-ra, a US Openen Drapertől ugyancsak 3-0-ra, míg Wimbledonban sérülés miatt nem tudott kiállni. Komoly bravúr lenne, ha éppen a mumusa ellen tudna először elődöntőbe jutni...
Ha egy párharc ennyi meccs után ennyire egyoldalú, annak oka van. Igazból De Minaur kontrateniszére Sinnernek megvannak a fegyverei és még jobb adogatással is rendelkezik. Nyilván most már egy mentális oldala is van a történetnek, hiszen De Minaurnak nem lehet egyszerű fejben kezelni, hogy sorozatban 17 elbukott szettnél jár...
Persze ezek a sorozatok pont arra jók, hogy egyszer megszakadjanak. De nem vagyunk benne biztosak, hogy ez most történik meg. Ugyanakkor a mostani Sinner nem tűnik annyira ellenállhatatlannak, nem véletlen talán az sem, hogy négyből háromszor overes meccsen nyert.
Ha többet nem is, de egy szettet adunk az ausztrálnak hazai pályán.
⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
- Tippmixpro mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀