Szerdán hajnalban már második körös meccseket láthatunk Melbourne-ben, három nagyágyú is pályára lép majd, a 10-szeres bajnok Novak Djokovics újra a centeren kapott helyet, mint ahogyan a 2. kiemelt Alexander Zverev is, ez pedig azt jelenti, hogy Carlos Alcaraz ismét leszorult a legnagyobb pályáról.
Különösebben a második körben sem kell még aggódnunk értük, valószínűleg mind a hárman kényelmesen megoldják a továbbjutást. Akinek viszont rezeghet a léc a top 10-ből, az a 6. kiemelt Casper Ruud. Bár a norvég fiú tavaly több, mint félszáz győzelmet jegyzett, ám mégsem lehetett teljesen elégedett a szezonjával, hiszen éppen a Grand Slameken döcögött a szekere, a US Open után ősszel pedig kifejezetten gyenge formát mutatott.
Ruudnak nem igazán az év elején kell csúcsformában lennie, túl sokat nem is szokott Ausztráliában mutatni. Melbourne-ből a legjobb eredménye még 2021-ből egy nyolcaddöntő, azóta viszont egy második és egy harmadik körös veresége volt. Idén sem indult egyszerűen számára a torna, miután Jaume Munar ellen öt szettre kényszerült. Tény, hogy a döntő játszmát lesimázta a norvég, de a folytatásban ennél biztosan több kell, ha sokáig szeretne jutni.
Igazából már a második körre emelni kellene a játéka színvonalán Ruudnak, ugyanis egy veszélyes nem kiemelt, Jakub Mensik lesz az ellenfele. A 19 éves cseh srác egyértelműen top 10-es potenciállal rendelkezik és könnyen lehet, hogy már az idei szezon meghozza számára az áttörést. Mensiknek már tavaly is voltak elég jól sikerült tornái, elég csak a dohai döntőre gondolni.
- mondta Mensik, aki az első körben egy tie-breaket elveszített Nikoloz Basilashvilivel szemben, ám összességében azért magabiztosan harcolta ki a győzelmet.
Ruudnak ez egy teljesen más meccs lesz, mint amit Munarral vívott, a cseh ellenfelének ugyanis jóval veszélyesebb fegyverei vannak, kezdve az adogatásával. Ez a melbourne-i kemény pálya nem a norvég szíve csücske, itt a brusztolós tenisze nem olyan kifizetődő és Mensik tényleg van olyan formában, hogy haza küldje a 6. kiemeltet.
Underdogként bizalmat szavazunk a tehetséges cseh teniszezőnek.
⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
- Tippmixpro mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀