Hétközi fordulót rendeznek a Premier League-ben, időrendben haladva pedig elsőként többek közt a Chelsea-Bournemouth ütközetet tartják meg. A találkozónak a hazaiak az esélyesei, a bukmékerek átlagosan 1.62-szeres pénzt fizetnének ki sikerükre.
Csapathírek
Bár szombaton 5-0-ra győzött az FA Kupa keretén belül a negyedosztályú Morecambe ellen a Chelsea, kisebb gödörben van a csapat. A PL-ben ugyanis az utolsó négy fellépésén nem nyert, s mindössze két pontot gyűjtött be, pedig a Crystal Palace (1-0), Ipswich (0-2), Fulham (1-2), Everton (0-0) négyes ellen a 12 számított volna papírformának, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy előtte milyen formában voltak a Kékek...
A győzelmi kényszerben lévő Marescáék a negyedik helyről várják a folytatást, egy egységet vernek mindössze az ötödik pozícióban lévő Newcastle alakulatára, míg az éllovas Liverpoollal szemben 10 pont a hátrányuk úgy, hogy Szoboszlaiék eggyel kevesebb meccset vívtak meg...
Hiányzók terén felemás a helyzet náluk, Badiashile, Fofana, Dewsbury-Hall és Mudryk továbbra is maródi, míg Madueke játéka bizonytalan.
A vendégek ezzel szemben sokkal jobb passzban vannak, november 23-a óta nem veszítettek tétmeccset, avagy immáron kilenc ütközete veretlenek. A hétvégén 5-1-re nyomták le a West Brom együttesét az FA Kupában, előtte pedig 1-0-ra nyertek az Everton ellen a PL-ben, de az előbb említett intervallumban az Old Traffordot is bevették (3-0), de említhetnénk azt is, hogy a Tottenham alakulatát is két vállra fektették (1-0).
A jó formának köszönhetően Kerkez Milosék az igen előkelő hetedik helyen tanyáznak a bajnokságban, a keddi ellenfelükhöz képest három pontra vannak, igaz, a kilencedik Fulhammel szemben ugyanennyi egység mindössze az előnyük.
Hiányzók terén viszont nem állnak jól a déliek, Scott, Sinisterra, Araujo, Senesi, Tavernier, Smith, Evanilson és Ünal is kimarad kedden, avagy nyolc játékosára sem számíthat Andoni Iraola mester.
Mire érdemes fogadni az Chelsea-Bournemouth bajnokin?
A felek szeptember derekán találkoztak, akkor a Chelsea 1-0-ra tudott nyerni a Vitalityben, előtte pedig szintén a Kékek diadalmaskodtak, ugyanis 2-1-re győztek a Stamford Bridge-en.
Az előjelek alapján a góloknak nem kellene elmaradniuk, így a mindkét csapat betalál opciót el is visszük. Ám ennek a szorzója nem túl erős, amit a vendégekre kínált +2,5-es hendikeppel srófolunk feljebb, s már egy bőven játszható oddsot kapunk.
Bár a Chelsea lesz a pályaválasztó, s a Kékek bírnak minőségibb garnitúrával, az előjelek alapján meglepő volna, ha a remek formában lévő Kerkezéket három vagy több góllal legyőznék, pláne, hogy a meglepetés is benne van a pakliban (még a hiányzóik ellenére is), ráadásul 2016 karácsonya óta a londoniak nem nyertek kettőnél többel a déliek ellen...