A Premier League keddi játéknapján pályára lép a címvédő is, a Brentford otthonában pedig kicsit közelebb kerülünk ahhoz, hogy mit várhatunk a Manchester Citytől a zsinórban behúzott három győzelme után. A bukmékerek egyértelműen a vendégeket favorizálják, mindössze 1.65 körül fizetne a vendég.
A hazaiak középmezőnybeli tagságát semmi sem veszélyezteti, a Brentford igazi középcsapatként az alsóházi csapatokat hazai pályán könnyedén veri, a nagyokkal viszont nem bír. Ez nem azt jelenti, hogy a Cityt jó szívvel húznánk be, még úgy sem, ha kezd pislákolni a fény a vendégeknél.
Thomas Frank csapatának a Plymouth elleni kupabúcsú még úgy is csúnyán néz ki, ha a cserékkel operált a hétvégi FA Kupa találkozón, de a bajnokságban is kezd megállni a tudomány. A legutóbbi öt meccsen mindössze négy pont, bár a sorsolása sem volt könnyű a londoniaknak. A Chelsea, Arsenal és a Nottingham is simán verte Mbeumóékat.
A City pocsék szériája megszakadt, október után tudott egymás után három tétmeccset nyerni, noha a Leicester, West Ham, Salford hármas ellen kötelező volt a győzelem.
Ezek a sikerek a játékosok önbizalmának mindenképp jót tehetett, ráadásul 2, 4 és 8 rúgott góllal zárták a meccseket, ami mindenképp biztató. A fő probléma ugyanis nemcsak a pocsék középpályás játék volt, hanem az is, hogy képtelenek voltak gólokat lőni a tavaly remeklő támadók, így Erling Haaland vagy Phil Foden is. Mind a ketten betaláltak a West Ham elleni bajnokin, míg a kupában Jack Grealish is megszerezte első gólját (igaz büntetőből) 2023 decembere óta.
Azonban mind a három könnyebb rivális több helyzetet is ki tudott dolgozni, a West Ham például 17-szer próbálkozhatott az Ethiadban, ami még úgy is egy igen magas szám, ha elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztak a Kalapácsosok.
Sérülteket tekintve egyre jobban állnak a vendégek, Rodri, Oscar Bobb, Ruben Dias és John Stones marad már csak ki, azonban Ederson még nem biztos, hogy kezdőként kaphat szerepet.
Mire érdemes fogadni a Brentford - Manchester City meccsen?
Az elmúlt hetekben megállt a Brentford támadójátéka, főleg a jobb csapatok ellen. A Southampton elleni ötöst nem feltétlenül venném ide, hiszen a Szentek szinte biztosan búcsúznak az élvonaltól, láthatóan nincs meg a minőség a gárdánál, így az ott lőtt öt gólt is fenntartással kell kezelni. A City védelme viszont elég sok lehetőséget kínál a riválisoknak, pechünkre a bukmékerek is így látják, így a gólokban nem találok értéket.
A büntetőlapokban azonban annál inkább! A tipp megtekintéséhez mindössze egy regisztrációra vagy bejelentkezett számlára van szükség a Logibeten, ezután ingyenesen megtekinthető. A fogadás a Tippmixpro és a Tippmix kínálatában is elérhető.
Ingyenes tipp a Brentford - Manchester City meccsre |
---|
Megnézem az ingyenes tippet! |
⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
- Tippmixpro mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀
- Lépj be a Tippmixpro oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. 👇