Nemzetek Ligája

A Puskásban is komoly underdog a magyar válogatott Hollandia ellen

Pénteken a Puskásban fogadjuk a hollandokat a Nemzetek Ligája harmadik csoportmeccsén.

Az Európa-bajnoki elődöntős Hollandia lesz a vendége a magyar válogatottnak péntek este a Nemzetek Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Marco Rossi együttesének fel van adva a lecke, hiszen ezen a hazai mérkőzésen kellene egy pontszerzés a bent maradás kiharcolásához, azonban a szeptemberi két találkozónk képe alapján nagy formajavulásra lenne szükség a csapattól. A németek elleni 0-5 és a bosnyákok elleni hazai 0-0 sem igazán néz ki jól, így az olasz mesteren most nagy a teher, hogy kitaláljon valamit. 

A magyar válogatott szövetségi kapitánya nem számíthat majd a Bundesliga idei legjobb kapusának számító Gulácsi Péterre valamint a Galatasarayhoz igazolt Sallai Rolandra sem, behívta viszont azt a Szűcs Kornélt, aki az angol másodosztályban szereplő Plymouth együttesében remek teljesítményt nyújt.  

 

Budapesten is topfavoritok a hollandok 

A fogadóirodák szorzóin sajnos nem nagyon lepődtünk meg. A bukik beárazták a magyar válogatottat, hiszen kereken 5-ös szorzón lehet fogadni a hazai győzelmet, míg Hollandia budapesti győzelme csak 1.61-es oddsot ér. A szeptemberi meccsek alapján sajnos ez a realitás, a hollandok most jóval erősebbnek tűnnek nálunk, így a hazai közönség támogatása mellett is bravúrnak számítana Szoboszlaiéktól, ha sikerülne akárcsak az egyik pontot is itthon tartani. 

{"headTitle":"Magyarország - Hollandia ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-10-11 20:44","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Magyarország ","odds":"5.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"},{"eventTitle":"Döntetlen ","odds":"4.20","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"},{"eventTitle":"Hollandia ","odds":"1.61","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}

Az Eb-döntős holland oldalán Jerdy Schouten, Jan Paul van Hecke, Joey Veerman, Jurrien Timber és Wout Weghorst maradt ki. A szövetségi kapitány továbbra sem nem számíthat a combsérülést szenvedő Memphis Depayra, valamint az ugyancsak lábadozó Nathan Akéra, és a szaúdi igába szerződött Steven Bergwijnre sem – utóbbit addig nem is hajlandó behívni Koeman, amíg a Közel-Keleten futballozik. Bekerült a keretbe az Aston Villa balhátvédje, Ian Maatsen, valamint a Brighton középpályása, Mats Wieffer.

A kimaradók ellenére a holland keret jóval erősebb a magyarnál, Van Dijk, Dumfries, de Ligt, Granevbech, Xavi Simons és Gakpo nevét nem igazán kell bemutatni. 

🇳🇱Hollandia kerete🇳🇱
kapusok: Mark Flekken (Brentford – Anglia), Nick Olij (Sparta Rotterdam – Hollandia), Bart Verbruggen (Brighton & Hove Albion – Anglia)
védők: Virgil van Dijk (Liverpool – Anglia), Denzel Dumfries (Inter – Olaszország), Jeremie Frimpong (Bayer Leverkusen – Németország), Lutsharel Geertruida (RB Leipzig – Németország), Jorrel Hato (AFC Ajax– Hollandia), Ian Maatsen (Aston Villa – Anglia), Matthijs de Ligt (Manchester United – Anglia), Micky van de Ven (Tottenham Hotspur – Anglia), Stefan de Vrij (Inter – Olaszország)
középpályások: Ryan Gravenberch (Liverpool – Anglia), Teun Koopmeiners (Juventus – Olaszország), Tijjani Reijnders (AC Milan – Olaszország), Xavi Simons (RB Leipzig – Németország), Quinten Timber (Feyenoord – Hollandia), Mats Wieffer (Brighton & Hove Albion – Anglia)
támadók: Brian Brobbey (AFC Ajax – Hollandia), Cody Gakpo (Liverpool – Anglia), Justin Kluivert (AFC Bournemouth – Anglia), Donyell Malen (Borussia Dortmund – Németország), Joshua Zirkzee (Manchester United – Anglia)
🇭🇺Magyarország kerete🇭🇺
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers).
Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC).
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin).
Támadók: Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz), Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Újpest FC),  Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC).
[4422018] 2024-10-11 20:45:00 Magyarország - Hollandiax;