Bajnokok Ligája

Gulácsiék a Zebrák ellen - tipp a Lipcse-Juventusra

  • Cipolla

Jól kezdett a Juventus a BL-ben, a Lipcse viszont a hajrában bukott el az Atleti otthonában. Most otthon javítana.

Nagyon érdekes összecsapásnak ígérkezik a Lipcse-Juventus párosítás, hiszen mindkét gárda kifejezetten erősen indította az új idényt. A két csapat játékstílusa pedig predesztinálja, hogy mire számíthatunk ezen a 90 percen, ami teljesen nyitottnak ígérkezik a fogadóirodák szerint is.

4621518

Talán senki sem várta azt, hogy a Juventus ilyen hamar megtalálja a formáját az újjáalakulás kezdetén, de Thiago Motta nagyon összerakta a hátsó alakzatot új csapatában. A Serie A-ban eddig még kapott gól nélkül (!) állnak a Zebrák, ami hat meccs után igazán megsüvegelendő, még ha 3-szor 0-0-ás döntetlenre volt csak jó a gárda. 

A játék egyértelmű lesz Lipcsében is, a védekezésre helyezheti a hangsúlyt a Juventus és kontrákkal próbálkozhat, míg a hazaiakra vár az a kellemetlen feladat, hogy feltörjék az olasz védelmet. Az első meccsen a PSV 3-1-es legyőzése talán simábbnak tűnik az eredményjelzőn, mint amit a pályán láthattunk, azonban a hollandok rövid ideig voltak csak képesek veszélyeztetni a Juve győzelmét.

[4621518] 2024-10-02 21:00:00 RB Leipzig - Juventusx

A hazaiak is a tavalyi gyengébb szezon után jól kezdték végre az újat, sikerült a Leverkusen veretlenségét is megszakítaniuk, azonban a St. Pauli és az Union Berlin ellen ők is csak 0-0-ra voltak képesek, így a tabella második helyén állnak.

A BL-ben már említettük, hogy az Atletico Madrid otthonában 2-1-re kaptak ki egy utolsó pillanatos találattal, de a korai lipcsei gól után kevés zavart tudott okozni a támadógépezet. Ez pedig nem jó jel a Juventus ellen sem...

A hazaiaknál Kevin Kampfl játéka kérdéses, míg a vendégrészről Timothy Weah nem léphet pályára.

Mire érdemes fogadni?

Nem tűnik annyira erősnek ez a lipcsei támadóalakulat, hogy igazán nehéz helyzetbe hozza a Juventust, mondjuk ezt annak fényében is, hogy 4-0-ra ütötte ki a hétvégén az Augsburgot Gulácsiék, többek közt Sesko remeklésének köszönhetően.

Szerda este vélhetően a két magyar újra a pályán lehet, így bízunk benne, hogy hátul Orbánék stabilan fogják tartani a Juventus kontráit, ugyanis hiába nincs Vlahovics élete formájában, Gonzalez és Yildiz személyében is megvan a dinamika, a gyors ellentámadásokra.

A tippünk azonban inkább egy visszafogottabb 90 perc, így maximum 2 gólra számítunk, tehát a 2.5 alatti opciót visszük el a palettáról. A vendégeknek az iksz nem rossz, a Lipcsének sem lenne eget verő probléma, hiszen a következő meccsek sokkal inkább nyerhetőnek tűnnek Opendáéknak is. A Juventus védelemre tesszük tehát a zizit, maradunk a kevés gólnál.

{"headTitle":"Leipzig - Juventus","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-10-02 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"2.5 gól alatt","odds":"1.81","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}

 

[4621518] 2024-10-02 21:00:00 RB Leipzig - Juventusx;