Hétközi fordulót rendeznek a La Ligában, ahol elég hamar egyértelműnek látszik, hogy idén újfent a Barcelona és a Real Madrid versenyfutását láthatjuk. A katalánok villámrajtot vettek, így máris négy pont a hátránya a Blancóknak, így az Alaves elleni találkozón nem nagyon hibázhatnak a hazaiak.
Még úgy sem, hogy egészen elképesztő, 38 meccses veretlen szériája van a bajnokságban a Realnak, a hosszú sorozat azonban elsősorban a hétvégén lehet veszélyben, hiszen az Atlético Madrid otthonába látogat majd a címvédő. Emiatt pedig jó eséllyel a kezdőt is megkavarhatja Ancelotti, hiszen jó eséllyel Endrick először kezdhet új csapatában.
A szezonstart nehezen indult a Királyi Gárdának, hiszen előbb a Mallorca, majd a Las Palmas otthonában kellett beérni egy ponttal, de hazai pályán azért különösebb panasz nem lehet Viníciusékra.
Ha már a brazil szóba került, az Aranylabda legfőbb várományosa a hétvégén csak csereként lépett pályára, ennek ellenére egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a 4-1-es győzelemből az Espanyol ellen. Óriási fölényben játszottak a hazaiak, ennek ellenére csak a 75. percben állt először győzelemre a Madrid.
Az Alaves szezonkezdete nem néz ki rosszul, egyelőre a hetedik ugyanis úgy, hogy csak négy ponttal van lemaradva a Realtól. A hétvégén a szebb napokat is látott Sevillát győzte le a kiscsapat, a reális cél pedig idén is a biztos középmezőnybeli tagság lehet. Hétvégén a Getafe otthonába látogatnak, így egyértelműen az lehet a fontosabb mérkőzés számukra is a héten.
A két csapat egymás elleni meccsei az elmúlt időszakban óriási Real fölényt hozott, a legutóbbi 5 meccsüket összesítve 17-2-es gólaránnyal nyerte Madrid.
Mire érdemes fogadni?
A hétközi meccsen mindkét oldalon várható egy kis rotálás a hétvégéhez képest, azonban a Realnak sokkal mélyebb a kerete, így a hétközi meccs is inkább a nagyoknak kedvez.
A hétvégi pihentetés után beszállunk egy Vinícius gólra, aki kezdi elkapni a fonalat, ráadásul ha tényleg Mbappé nélkül kezd a Real, jóval nagyobb szabadsága is lehet. Emellett abszolút Real sikert prognosztizálunk, így a fogadáskészítőnkön ezt a két eseményt kombináljuk, amire már egy tetszetős szorzót kapunk. Ráadásul a Vegas korai kifizetés opciójának köszönhetően, ha kétgólos előnybe kerül a Real, a végeredménytippet már jóvá is írja a fogadásunknak.
⭐️🍀 Játssz a Vegas.hu-n Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Bankkártya, Paysafecard, Skrill gyors be- és kifizetések 🪪
- Vegas.hu mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Cash out, Fogadáskészítő, Korai kifizetés, Szuperfokozó, 0:0-s pénzvisszafizetés 🏆🔝