Nem sikerült jól a 6. forduló fogadási szempontból, hiszen sem Kolumbia, sem Venezuela nem tudott jó eredményt elérni, ráadásul még Uruguay sem hozta a kötelezőt. Összébb is rázódott picit a mezőny, amelyet továbbra is magabiztosan vezet a vb- és Copa-címvédő Argentína, amely számára Messi nélkül sem okozott gondot Chile. De nézzük most a 8. forduló étlapját.
A feléhez közeledünk a selejtezősorozatnak, és a 6 biztos helyből tulajdonképpen 4 eldőlt. Senkit nem fogunk ezzel meglepni, Dél-Amerikai legerősebb válogatottjai, Argentína, Brazília, Uruguay és Kolumbia birtokolják ezeket a pozíciókat, és kijutásuk szinte biztos. Bár a Selecao fórja csak 4 pont a pótselejtezőtől, azért Dórival Junior fiait nem féltjük.
Innentől viszont bármi előfordulhat, hiszen az 5. Venezuela és a 10. Peru között csak 6 pont a differencia, bár azért az Inkák kijutása kisebb csodával érne fel. A 8. játéknap slágermeccse nem bír sok téttel, de azért a Copa-finálé újrajátszásán az argentin csapat underdognak számít Barranquillában. Fogadási szempontból kacifántos kis meccs, de mi behúzzuk ide a meglepetést, no nem a győztes piacon. Ha képesek voltak egy Copa-finálét 2 sárgával lehozni, akkor 5,5-es határon, egy relatíve tét nélküli meccsen, egy nem túl kemény chilei sporival érdemes lehet benevezni az underre.
Folytassuk is a sort egy antitippel, a Chile-Bolívia meccstől nagyon is maradjunk távol, legalábbis ami a papírformát illeti. Azok után ugyanis, hogy a hullagyenge bolíviaiak otthon lemosták Venezuelát, az 1.30-as odds Chilére felér egy rablási kísérlettel. Olyannyira, hogy itt egy pluszos hendivel meg is próbálkozhatunk, ha bátrak vagyunk.
A Paraguay-Brazília meccsről a "világkombiban" foglalkoztam, míg a Venezuela-Uruguay meccs nagyon tippelhetetlennek tűnik, főleg a vendégek csatárhelyzete miatt. Suárez visszavonult, Nunez pedig eltiltott, így jelenleg a keret házi gólkirálya Fede Valverde 7 találattal és a teljes legénységnek van 17 válogatott gólja. Ha Venezuelát nem mossa le Bolívia az előző körben, ide bátrabban ajánlanánk az 1x-et, így viszont nobet...
Végül nézzünk meg egy pluszos hendit. Bár Peru a selejtezősorozat eddigi leggyengébb teljesítményét nyújtotta, miként a Copáról is lőtt gól nélkül esett ki, azért Ecuador jelenleg nem tűnik annyival erősebbnek. Az egyenlítői országban az utolsó négy kirándulásuk alkalmával nem kaptak ki az Inkák és egy szoros, gólszegény meccsre most is jók lehetnek.