Már csak két hely kiadó a 2024-es Európa-bajnokság elődöntőjében, a szombati továbbjutók pedig majd egymással meccselhetnek a top 4-ben. A találkozókat már alaposan megvizsgáltuk, vélhetően nem örömfocinak, hanem inkább szenvedős 90 perceknek leszünk szemtanúi, de hát a kontinenstorna manapság már csak ilyen, nincs mit tenni.
Az Opta sokat emlegetett szuperszámítógépe a 18 órás angol-svájcin 45 százalékot ad a Southgate-legénység sikerére. A 10.000-szer leszimulált meccs közel harmada viszont döntetlen lett, ezt várj a statisztikákban megkerülhetetlen WhoScored is. A portál 1-1-et jósol, ami az eddigiek alapján teljesen reális, a Háromoroszlánosok rendes játékidős győzelmére pedig nem tűnik túl logikusnak fogadni.
A nyolc között kétségkívül Törökország szereplése a legnagyobb meglepetés, ám a csapat komoly érvágást szenvedett, hiszen az osztrákok ellen győzelem hősét, Demiralt eltiltotta az UEFA. A szuperszámítógép így is közel 60 százalékban az Oranje sikerét várja, míg a törököket kevesebb, mint 20 százalékban hozta ki győztesnek.