Péntek este elválik, hogy Novak Djokovicsnak lesz e lehetősége beteljesíteni páratlan pályafutását és pályára léphet e az olimpiai döntőben. A szerb klasszis az elődöntőben a torna meglepetésemberével, az olasz Lorenzo Musettivel találkozik majd, a fogadóirodák pedig egyértelműen le is tették a voksukat a szerb mellett.
Csakhogy a fogadók elkezdték feltolni Djokovics szorzóját, miután a negyeddöntős mérkőzésén Stefanos Tsitsipas ellen komoly fájdalmai voltak a meccs végére.
"Őszintén mondom, hogy komolyan aggódom. A fájdalom, amit éreztem, az nagyon erős volt az utolsó játékok alatt. Amikor véget ért a mérkőzés, akkor viszont elmúlt. Nem tudok még most mit mondani, de egyáltalán nem vagyok nyugodt" - fogalmazott Djokovics a görög legyőzését követően.
Később már inkább úgy nyilatkozott, hogy ha szükséges, akkor egy lábbal is kiáll az elődöntőben és az sem érdekli, ha az orvosok kifejezetten elleneznék a pályára lépését.
Novak Djokovics karrierje során nem ez lenne az első eset, hogy vélt vagy valós sérüléssel játszana, így igazából az a kérdés most, hogy vajon mekkora a baj. Az tény ugyanakkor, hogy a Roland Garroson, ugyanezen a pályán térdsérülését szedett össze, amit meg is kellett műteni. A csütörtöki meccsig azonban jól szuperált a műtött térd, de valóban nem kizárt, hogy a 37 éves játékos sérült testrészének sok volt a terhelés. Ne feledjük, az olimpia előtt a wimbledoni tornán egészen a döntőig menetelt, vagyis elég kemény hónap van most mögötte.
Lorenzo Musetti mögött pedig nagyon komoly két hét. A fiatal olasz Umagban melegített az olimpiára és egészen a döntőig menetelt, ahol döntő szett tie breakben kikapott Francisco Cerundolótól. Az igazán elképesztő Musetti kapcsán az az, hogy a döntő másnapján már Gael Monfilst verte Párizsban és bár akkor sokan úgy vélték, hogy több ereje nem lesz már a meneteléshez, csütörtök délután a címvédő Alexander Zverevet is ki tudta ejteni a negyeddöntőben.
Mire érdemes fogadni?
Djokovics sikerét perpillanat 1.45-ért adják a bukik. Ha a szerb be tudja magát fájdalomcsillapítózni úgy, hogy ne érezze a térdét, akkor Musettinek nem sok esélyt adunk, noha tavaly sikerült megvernie Djokovicsot két szettre menő salakos meccsen. Ugyanakkor akkor Djokovics éppen visszatérőben volt, így sem motivációja, sem állóképessége nem volt az igazi.
A salak az a terep, ahol Musetti a legjobban érzi magát, így ezen a borításon lehet a legközelebb Djokovicshoz. Mivel a veterán szerb sérüléssel is bajlódik, így ez lehet élete nagy lehetősége az olasz teniszezőnek. Felemlegethetnénk, hogy fejben azért nála szoktak gondok lenni, de úgy fest, hogy Párizsban most a torony is rendben van, hiszen Fritzet és Zverezet 2-0-ra verni egymási utáni napokon komoly fegyvertény.
Lehet, hogy átvágott mindenkit Djokovics, de mi most Musetti szorzóiban látunk értéket. Ha Djokovics diszkomfortot érez a térdében, akkor idő kellhet neki, míg az adrenalin annyira felpörgeti, hogy ki tudja zárni a fájdalmat, így az első szettben Musettinek mindenképpen lehet keresnivalója.