>>>A Tippmixpro minden új regisztrálónak megduplázza befizetését, akár 50.000 Ft-ig<<<
A 200 méteres bravúros ezüstérem után pénteken Milák Kristóf már a 100 méteres pillangóban ugrik medencébe a párizsi olimpián, ezzel zárul számára a párizsi olimpia. A versenyre a 200 méter után frissültek a szorzók, ahol azt láthatjuk, hogy Milákkal elkezdtek komolyan számolni a bukmékerek.
Ezzel a tokiói olimpiai bajnok Caelab Dressel mögött a második helyen áll a bukmékereknél, de azonos szorzóval rendelkezik a kanadai Joseph is. Milák idei legjobb ideje 50.75, de az egyéni csúcsa 49.68. Látva a 200-at, valamint, hogy azt, hogy az utolsó 50-en volt igazán nehézsége Miláknak, nem elképzelhetetlen a rövidebb távon kiemelkedőt ússzon, akár egy 50 alatti úszás is kinézhet a magyar klasszistól.
Az pedig alighanem garantált érmet jelentene, hiszen sok a kérdőjel a riválisok körül. Dressel a komoly mentális gödörből tér vissza, egyelőre finoman szólva is kérdőjeles a szereplése, ugyanis sem a 4*100 méteres váltóban, sem az 50 méter előfutamában nem jeleskedett. Ha pedig nincs csúcsformában, könnyen borulhat a papírforma itt is.
A többi riválistól igazán kiemelkedő eredményt nehéz várni, persze 50 körüli idővel sokan vannak, de Milákban meglehet az az extra, amivel akár kellően nagyon ússzon, pláne a 200 méter után kapott extra töltettel.
Milák mellett Kós Hubert is odaáll a rajtkőre, akinek szintén kinézhet egy döntőbeli szereplés. Hubi ugyanis remek formában van, 51 alatti időre szinte biztosan jó lehet, ha ki tudja magából úszni a maximumot, ami alighanem döntőt fog érni. Ott azért jóval szerényebb célokkal vághat neki, de egy top hatos szereplés benne lehet.
Hogyan nyerhetsz 200 ezer Ft-ot Milák Kristóffal?
A Tippmixpro első befizetési bónusza 50 ezer Ft az olimpia alatt, tehát ha feltöltesz 50 ezer Ft-ot az új számládra, százezer jelenik meg a számlálón. A Tippmixpro által kapott "ingyenpénzt" ha Milákra feltesszük és a magyar úszó lehozza a bravúrt, az kerek 200 ezer Ft-ot hozhat a konyhára gyakorlatilag kockázat nélkül, hiszen ha elmegy a tipp, az általad feltöltött pénz még továbbra is megmarad.
A bónuszösszeg megszerzéséhez azonban a forgatási követelményeket is teljesíteni kell, azonban ezek a követelmények ezúttal meglehetősen barátiak. A bónuszként megkapott összeget kell 5-ször megforgatni, fogadásonként legalább 1.40-es szorzón (ebben az esetben 250 ezer Ft-ot), ami az online fogadóirodák bónuszajánlatai között egy igen kedvező feltételnek tűnik.