Olimpia 2024

Hiába verte Nadalt, rögös útja lesz az aranyig Djokovicsnak

Novak Djokovics az aranyért utazott el Párizsba és az eddig látottak alapján topformában van. Mégsem ő a favorit.

Hétfő délután vélhetően utoljára láthattuk Novak Djokovicsot és Rafa Nadalt egymás ellen játszani. A két klasszis a párizsi olimpia férfi egyesének második fordulójában találkozott egymással és a papírformának megfelelően a szerb játékos két szettben, 6-1 6-4 arányban felül tudta múlni legnagyobb riválisát. Djokovics ezzel a sikerrel 31-29-re módosította (és vélhetően zárta le) a Nadal elleni mérlegét.

 

Embed from Getty Images

 

 

A 38 éves Rafa Nadal fizikai állapota miatt valójában nem volt reális, hogy le tudja győzni Djokovicsot, pláne nem az, hogy megnyerje a párizsi olimpia férfi egyesét. Ennek ellenére a fogadóirodák elég komolyan számoltak vele, hiszen ahogy a torna előtt is írtuk, Sinner visszalépésével csak három játékost favorizáltak nála jobban a fogadóirodák.

 

Djokovics azonban helyretette a bukmékereket és rámutatott, hogy ez a mostani Rafa, a combsérülésével együtt már nem tudja felvenni a harcot a topjátékosokkal, még a legendás Philippe Chatrier pályán sem.

 

Azzal, hogy Djokovics eltakarította az útból a spanyolt, komoly lépést tett a bajnoki cím felé, de még nagyon hosszú az út, amíg felérhet a csúcsra.

Ugyan a következő körben megint egy könnyed találkozó vár(hat) rá a német Koepfer ellen, a negyeddöntőben a Baez/Tstistipas meccs győztese következhet, az elődöntőben pedig az idei RG-döntős és olimpiai címvédő Alexander Zverev következhet. Egyik meccs sem tűnik sétagaloppnak Djokovics számára, de ami igazán távol tarthatja őt az olimpiai arany megszerzésétől, az Carlos Alcaraz formája.

A fiatal spanyol óriási kedvvel érkezett meg Párizsba, ami nem csoda, hiszen a Roland Garrost és Wimbledont is meg tudta nyerni. Az önbizalma kicsattanó, amit még tovább emelhet, hogy párosban Rafa Nadal oldalán képviselheti Spanyolországot.

Alcaraz is túl van már két egyéni meccsen, szettet még nem veszített és vélhetően az orosz Safiulin ellen sem fog. A spanyol útja könnyebbnek tűnik a döntőig, mint Djokovicsnak, hiszen a negyeddöntőben Tommy Paul, az elődöntőben pedig Ruud/Medvedev esetleg Auger-Alliassime érkezhet vele szembe.

Ha összejön az Alcaraz-Djokovics álomdöntő, ott a spanyol komoly valószínű komoly favorit lesz.

 

Alcaraz pár hete 3-0-ra verte meg Wimbledonban Djokovicsot, azon a borításon, ami a szerb egyik legerősebb terepe. Aki látta a meccset, az egyetérthet abban, hogy már-már fájóan egyoldalú volt a meccs, Djokovics nagyjából úgy nézett ki azon a találkozón, mint hétfőn Nadal nézett ki ellene Párizsban. Esélytelennek.

A salak márpedig Alcaraz kedvenc borítása, két hónapja ezen a pályán nyerte meg a Roland Garrost. Egyáltalán nem vagyunk meglepve, hogy a Tippmixprónál Carlos Alcaraz az olimpia legnagyobb esélyese, azon már egy picit lehet lamentálgatni, hogy Djokovics közel 3-as odds az aranyra nem túlzó esetleg.

{"headTitle":"Párizs 2024 - Ki nyeri? ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Carlos Alcaraz ","odds":"1.64","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Novak Djokovics ","odds":"2.9","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Alexander Zverev ","odds":"6.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Casper Ruud","odds":"12.5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Stefanos Tsitsipas","odds":"20","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}

Alcaraz duplázhat Párizsban?

A párosok küzdelmében egyértelműen az Alcaraz/Nadal duó szereplése a szenzáció. A nyitó körben a spanyolok a hatodik kiemelt argentin párost verték 2-0-ra, ami mindenképpen jó előjel, hiszen életükben nem játszottak még együtt párost. Ehhez képest egy favoritot ejtettek ki, nem lehet azon csodálkozni, hogy a fogadóirodák immáron őket látják a legnagyobb esélyesnek.

 

Ugyanakkor ez az oddsképzés elnagyoltnak tűnik, hiszen Alcaraznak ott lesz az egyéni verseny, Rafa pedig combsérüléssel küszködik.

 

Nem tudni, hogy bírni fogják e a terhelést és azért ne vegyük el a lehetőséget a többi párostól sem. Teli a mezőny páros specialista játékosokkal, ott van például a Krajicek/Ram duó, amely egy ágon szerepel Rafáékkal. Ha összevetjük a két páros szorzóját, akkor óriási különbséget látunk, viszont a pályán ez nem biztos, hogy reális lesz. Az a meccs lehet a legnehezebb kihívás a NadAlcaraznak, ha azt hozni tudják, akkor akár tényleg fel is érhetnek a csúcsra. De addig még nagyon sok víz lefolyik a Szajnán...

{"headTitle":"Párizs 2024, férfi páros - Ki nyeri? ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Alcaraz/Nadal ","odds":"2.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Krawietz/Puetz","odds":"8.25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Krajicek/Ram","odds":"9.25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
tippmixpro