NB I

Csodálatos győzelem után veressük a Paksot?

  • varin

A prioritási lista élén a kupavisszavágó van, így Bognárék beáldozhatják az első bajnokijukat is.

Váratlanul nagy győzelmet aratott a Paks csütörtökön este, amikor is a Konferencia Ligában 3-0-ra ütötte ki az AEK Larnacát. A bravúrt követően azonban nincs pihenő, hétvégén már Miskolcon vizitál a tavalyi ezüstérmes, ám könnyen lehet, hogy ez a meccs háttérbe szorul majd.

4512318

Nincs ugyanis megállás, augusztus 1-jén már Cipruson van jelenése a Paksnak, ráadásul Gyurcsó Ádámék hétvégén pihenhetnek is, így Bognár Györgynek is át kell gondolnia, kikkel is számol majd a DVTK ellenében. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a tolnaiak minden dicséretet megérdemelnek, hiszen úgy győzték le fölényesen a Larnacát, hogy már otthon is underdognak számítottak, nemhogy a teljes párharcot nézve. Ehhez képest pedig lehet, hogy már Pakson eldöntötték a továbbjutás sorsát.

"Helyrerázódott a mentális egység a két héttel ezelőtti vereség után. Megérdemelten nyertünk, jobban is játszottunk, de ez csak a párharc első félideje volt és nagyon erős az ellenfelünk. Koncentráltunk, sokat futottunk és nem volt annyi helyezkedési hiba, mint korábban" - nyilatkozta a sikert követően Bognár György.

Meglehetősen furcsa dolog ilyet mondani, hiszen a Paks az utolsó két tétmeccsén öt gólt is szerzett, a hétvégi bajnokin mégis komoly tényező lehet az, hogy ki lő majd gólt a vendégeknél.

Hahn János ugyanis súlyos sérülést szenvedett csütörtökön, míg Könyves Norbert néhány napja igazolt Angyalföldre. Papíron Tóth Barnáé lehet a főszerep Diósgyőrben, de rá nagyon nagy szüksége lesz jövő héten is a Paksnak, márpedig érthető módon a Konferencia Liga elsőbbséget élvez.

Böde Dániel már rég nem 90 perces játékos, Zimonyi Dávid pedig éppen csak beesett a csapathoz, bár valószínűleg így is játéklehetőséget kap majd a Vasastól megszerzett támadó.

Mi egy eléggé tartalékos és gólszegény Paksot várunk, ami jelentősen meghatározza majd a tippünket is.

Nem könnyű ugyanakkor megjósolni, mire is lesz képes a Diósgyőr. A több érkező és távozó miatt minden évben sötét ló kicsit a DVTK, alighanem a szurkolók is kíváncsiak lesik, mi sül ki ezúttal Vladimir Radenkovics mester főzetéből.

A legérzékenyebb veszteség egyértelműen Stephen távozása, ő személyes okokból kérte szerződése felbontását, de Pernambuco és Bokros is többször játszott az előző szezonban. Az érkezők résznél csupa kérdőjeles elem, jött kapus, hátvédek, támadók, szélsők, szóval ismét nagy volt a jövés-menés.

Noha tavaly mindkét csapat 4-4 ponttal gazdagodott és egyetlen vendégsiker sem volt, most masszív underdogként nyitott otthon a Diósgyőr - még 3 felett is bőven járt a szorzója. Ez bár valamelyest konszolidálódott, mi így is értéket vélünk felfedezni a miskolciak oldalán. Bizonyára parádés hangulatot hoz majd a 90 perc, rengeteg szurkoló és egy tartalékosabb Paks segíthet hozzá minket tippünkhöz.

{"headTitle":"Disósgyőr-Paks","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-07-28 18:50","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Diósgyőr DNB","odds":"2.11","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4512318] 2024-07-28 18:50:00 Diósgyőr - Paksi SEx;