Olimpia 2024

Két komoly magyar aranyesélyessel indulunk a férfi párbajtőrön

Koch Máté világranglistavezető, Siklósi Gergely pedig a legutóbbi olimpia ezüstérmeseként készül a vasárnapi számra.

A meglepetésektől hemzsegő szombat után vasárnap újabb komoly éremesélyekkel kecsegtető számot rendeznek a vívóknak, hiszen a férfiak párbajtőrversenyében három magyar is pástra lép.

Hogy milyen komoly esélyekről beszélünk, azt jól mutatja a tábla is, hiszen Koch Máté az első-, míg Siklósi a második kiemelt, tehát ők csak a döntőben találkozhatnak maximum. Addig viszont hosszú út vezet, de a tavalyi világbajnok Koch Máté elmondása alapján nagyon várja már a startot. 

'Világbajnokságról és Európa-bajnokságról van már képem, de az olimpiát nem tudom hová helyezni, nem tudok mihez viszonyítani. Egyszerűen nem tudom mihez hasonlítani, úgyhogy ezzel azért meg kell birkóznom. Ugyanakkor világbajnok vagyok, a világranglista elején állok, miért én féljek? Miért én tartsak az ellenfelektől? Papíron az egyik legnagyobb esélyesnek számítok, nekem nem szabad attól félnem, hogy az ellenfelek legyőzhetnek – féljenek ők!' - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Koch.

Kérdés mekkora hátrány, hogy olimpiai újonc Koch, de ez nagyon személyfüggő. Ne feledjük, Tokióban Siklósi is újoncként húzta be az ezüstérmet, így látatlanban nehéz megítélni, hogy kit fog doppingolni vagy éppen lök a mélybe a teher.

>>>A Tippmixpro minden új regisztrálónak megduplázza befizetését, akár 50.000 Ft-ig<<<

Siklósi ebből a szempontból jobb helyzetben van, ráadásul talán a sorsolása is könnyebb. hiszen az ő negyedében tényleg nincsen igazán veszélyes vívó, persze ebben a sportban könnyen borulhat a papírforma, így nem lehet készpénznek venni az elődöntőt neki sem.

A két magyar vívó egyéni szereplésére is fogadhatunk, a Tippmixpro-n ugyanis a két magyar helyezésére is fogadhatunk.

Siklósi Gergely top négyes helyezésére mindössze 1.40-es szorzón, míg Koch Máté esetén 1.65-ös oddson fogadhatunk.

A végső győztes piacokon is az éllovasok közt találjuk a mieinket, Siklósi 3.85-ös szorzóval, azonos  Romain Cannone oddsával, amivel ők ketten az éllovasok, míg a harmadik helyre fér oda Koch, 5.50-ért.

A harmadik magyar, az outsider Andrásfi Tibor a venezuelai Limardo Gascon Ruben ellen kezd, míg ha továbbjut Koch Mátéval is találkozhat a legjobb 16 között. 

{"headTitle":"Férfi párbajtőr","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-07-28 10:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Siklósi Gergely 1-4","odds":"1.40","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Siklósi Gergely nyeri az olimpiát","odds":"3.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Koch Máté 1-4","odds":"1.65","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Koch Máté nyer","odds":"5.50","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}