Konferencia Liga

Fogadáskészítős tippünk van a Vidi KL-meccsére

  • Tomihmv

A fehérváriak is megkezdik nemzetközi kupaszereplésüket, akik az azeri Sumqayit vendégei lesznek csütörtökön.

Csütörtökön a Fehérvár is bemutatkozik a magyar csapatok közül a nemzetközi kupaporondon. A Vidi a Konferencia Liga második selejtezőkörének odavágóján az azerbajdzsáni Sumqyit vendége lesz. A meccsnek, a Tippmixpro szerint, a piros-kékek az esélyesei, sikerükre ugyanis 2.03-szoros pénzt fizetne ki a bukméker...

 

Csapathírek

A Sumqayit csapatának neve nem sok mindent mond a magyar szurkolóknak, igaz, ezen nem is kell meglepődni. A gárdát mindössze 14 éve, 2010-ben alapították, nemzetközi kupaporondon pedig most próbálkoznak harmadjára az azeriek.

Először 2020-ban szerepeltek az Európa Ligában, ahol a Shkendijától 2-0-ra kikaptak, így kiestek (akkor egy meccs döntött a továbbjutásról), majd 2021-ben a KL-ben összesítésben 2-0-val búcsúztak a Radnicski ellen (hazai pályán 2-0-ra kaptak ki a szerbektől, míg idegenben gól nélküli remit hoztak össze ellenük).

A tavalyi szezonban a negyedik helyen zártak a bajnokságban, ennek köszönhetően indulhatnak idén a KL-ben. A bajnok Qarabagtól 26 ponttal maradtak le, viszont a második és a harmadik csak egy-egy pontot vert rájuk, igaz, az ötödik Neftcit mindössze egy egységgel előzték meg...

A Transfermrkt mértékadó portál szerint Azerbajdzsánban az ötödik legerősebb a keretük (7,65 millió euró), amely a nyáron gyengült a távozóknak köszönhetően. 

Felkészülési meccset kettőt vívtak meg a csütörtöki ütközet előtt, az Orenburgtól 2-1-re kikaptak, míg az Adana Demirsporral 2-2-es döntetlent hoztak össze.

Ami a fehérváriakat illeti, a Vidi összességében nem zárt rossz évet, hiszen a negyedik helyre futott be. Amit még akkor is pozitívumnak kell értékelni a piros-kékeknél, ha az utolsó kanyarban kvázi elbukták a bronzérmet, ugyanis ne felejtsük el, hogy egy évvel korábban az utolsó körben biztosították be bennmaradásukat az élvonalban...

A nyáron ugyanakkor elég nagy változások voltak náluk. Az edző, Grzelak Újpestre távozott, helyét Pető Tamás vette át. A játékosok közül Bese, Gergényi, Rúben Pinto, Rockov, Szabó (kölcsön után végleg), Sigér és Karamoko is távozott, s minden bizonnyal Fiola és Bambock is eligazol majd. Érkező oldalon Bedi, Melnyik, Tóth (kölcsön után végleg) Huszti, Kovács Mátyás, Ominger, Babos, Dala, Kastrati (utóbbi három kölcsön után tért vissza) neveit olvashatjuk.

Avagy egyértelmű, hogy gyengültek a fehérváriak, igaz, az edzőmeccseken ez nem mutatkozott meg. A Bábolnát 9-0-ra, az Ajkát 3-2-re, a Hebart 5-2-re, míg a Jadran Dekanit 1-0-ra verték, míg a Göztepe ellen 2-2-es döntetlent hoztak össze.

A pozitív eredmények miatt bizakodnak a fehérváriak, ráadásul a hírek szerint a csapatot elkerülték a sérülések (a hazaiaknál akár ketten is kimaradhatnak az első ütközeten), elvégezték a munkát, s maximálisan kihasználták a rendelkezésre álló felkészülési időt, avagy pozitívan tekintenek előre.

 

Mire érdemes fogadni?

Nehéz meccsre számíthat ugyanakkor a Vidi, de a fogadóknak sincs könnyű dolga. A fehérváriak ugyanis gyengültek, viszont az edzőmeccseken jól szerepeltek, ráadásul nem lesz rajtuk teher (többek közt a gyengülés miatt), így pedig pozitív, de persze negatív dolog is kikerekedhet a történetből.

Mivel Csongvai, aki most már a Vidi csapatkapitánya, elmondása szerint idén "melós" csapat lesz a Vidi, így egy fogadáskészítővel próbálkoznánk a felek odavágóján. A Sumqayit tavalyi produkciója alapján, aligha várható gólgazdag találkozó, s egyébként sem gyanítható, hogy egymásnak esnek a felek. Így kevesebb, mint 3,5 találatra fogadunk, amit az Vidire kínált +0,5-ös ázsiai hendikeppel egészítünk ki. Vagyis úgy véljük, hogy a minőségibb garnitúrával bíró fehérváriak legalább egy remire jók lehetnek Azerbajdzsánban.

{"headTitle":"Sumqayit - Fehérvár","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-07-25 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Fogadáskészítő: Fehérvár +0,5 + Kevesebb, mint 3,5 gól","odds":"1.70","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4509828] 2024-07-25 18:00:00 Sumqayit - MOL Vidi FCx;