Szombaton a svájci Szuperligában is beindulnak a küzdelmek, az első forduló egyik nyitómeccsén pedig az Yverdon és a Zürich feszül egymásnak. A találkozónak a Tippmixpro szerint a vendégek az esélyesei, akikre 1.97-szeres oddsot ajánlanak...
Csapathírek
A Yverdon együttese az elmúlt szezont végül a kilencedik helyen zárta, vagyis az alsóházi rájátszásban egy helyett tudott előrelépni az alapszakaszbeli tizedik pozíciójához képest, avagy újonc létére lényegében könnyedén kiharcolta a bennmaradást.
A nyáron gyengültek Mangiarrattiék, ugyanakkor, papíron, tőlük legalább két gyengébb csapat (Winterthur, Sion) is szerepel majd a Szuperligában, vagyis illene meghosszabbítaniuk élvonalbeli tagságukat.
Két felkészülési meccset vívtak a holtszezonban, a másodosztályú Thun csapatát 1-0-ra győzték le, viszont a főpróbán 4-1-re kaptak ki a frissen feljutott Siontól.
Ami a vendégeket illeti, a Zürich nem indított rosszul tavaly, de jött egy rossz sorozat, ami után edzőt cserélt. Az új tréner, április vége felé, Ricardo Moniz lett, aki ugye korábban a Ferencvárost vagy a Zalaegerszeget is trenírozta hazánkban.
Monizzal pedig megtáltosodtak a zürichiek, aminek köszönhetően végül befutottak az alapszakasz hatodik helye után az ötödik helyre, s a Konferencia Ligában vitézkedhetnek az idei szezonban.
A nyáron, amellett, hogy az FCZ véglegesítette Monizt állásában, jócskán erősödött is. A felkészülési találkozókon jól indított, a Dietikon (2-0), a Regensdorf (2-0) és a Wil (5-4) együtteseit legyőzte, viszont a Thunnal nem bírt (0-0), a főpróbán pedig 4-0-ra kapott ki a Magdeburgtól.
Mire érdemes fogadni?
A felek a tavalyi szezonban háromszor csaptak össze, először a Zürich nyert hazai pályán 2-0-ra, majd az Yverdon kétszer is lenyomta otthoni környezetében az FCZ-t, előbb 3-0-ra, majd 3-2-re.
Azokon a meccseken még nem Moniz irányította a zürichieket, akik ugye kis túlzással igazi pálforduláson mentek keresztül a holland irányítása alatt. Avagy nem volna meglepő számunkra, ha a jóval acélosabb vendégek sikerével érne véget a találkozó, pláne úgy, hogy a hírek szerint a hazaiaknál akár hárman is kimaradhatnak, míg az FCZ-nél egy hiányzó lehet.
Mindemellett, mivel Moniz együtteséről beszélünk, amely mindig támadólag lép fel, a több, mint 3 gólban (ázsiai gólok) is van érték. És akkor ezen tippek kicsit variált kombinációjában is, amely szerint legalább három találatra és "V"-re fogadunk egyszerre, közel triplázóért.