Tovább dübörög a nyár legjobb dartstornája, a Blackpoolban megrendezésre került World Matchplay, amelyen már csak két hely kiadó az elődöntőben. A felső ágon a címvédő világbajnok, Luke Humphries és James Wade - aki 2007-ben már behúzta egyszer ezt a serleget - csaphat majd össze a fináléba jutásért. A sorsolás alsó ágán viszont még hátra van egy sima és egy szorosabbnak tűnő csata, előbbit Van Gerwen és Andrew Gilding, utóbbit pedig Rob Cross és Michael Smith vívhatja.
A meccsekkel kapcsolatban még külön, tippel ellátott beharangozóval is jelentkezünk, de nem mehetünk el szó nélkül a Tippmixpro Oddsrakétája mellett sem.
Mighty Mike sikere kétesélyben az 1.15-öt sem éri el, tehát győzelme papíron nem is lehet kétséges. Még akkor sem, ha Gilding remek formában van és Peter Wright után Ratajskit is viszonylag simán búcsúztatta.
Van Gerwen útja még nehezebb volt, hiszen már túl van a tinisztár Luke Littleren, akit közel 102-es átlaggal ütött ki, majd Cullen útját vágta el, akkor "csak" 11-8-ra nyerve. A 6 leg különbség az alábbi fogadásban tehát magasnak tűnhet, de ne felejtsük, hogy itt már 16 nyert leg kell a győzelemhez, ha pedig elcsípi a fonalat a holland zseni, akkor Gilding méretes zakóba is szaladhat. Zárójelben hozzátehetjük, hogy csütörtökön Humphries és Wade is pontosan 16-10-re nyert, ennyi pont elég lenne Mighty Mike számára és persze nekünk is.
>>>🚀Részletes leírásunk az Oddsrakétáról🚀 <<<
Hol találom az Oddsrakéta fogadásokat?
A fogadást ne a labdarúgáson belül keresd, hanem az "Oddsrakéta" fül alatt. Az Oddsrakétáról részletesen az alábbi cikkünkben olvashatsz. A maximális tét felhasználónként eltérő, így mindenképp érdemes megnézni, hogy a saját számlán mennyit enged felrakni erre a tippre a magyar bukméker!
Oldalunk "hivatalos" tippje(i) a mérkőzéssel kapcsolatosan egy korábbi írásban került(ek) publikálásra! Jelen cikkben csak felhívjuk Olvasóink figyelmét egy átlagon felüli értékkel bíró fogadási lehetőségre!
⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
- Tippmixpro mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀
- Lépj be a Tippmixpro oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. 👇