EURO 2024

30 fölötti szorzót is lehozott a spanyol-francia, mutatjuk

Az első Eb-elődöntő Yamal bombagólja miatt marad emlékezetes, de végre láttunk egy jó félidőt is.

A Spanyolország-Franciaország mérkőzés kielégítő eredménnyel zárult, már a semleges nézők szempontjából, akiknek nagy része az elődöntőig mezőnygól nélkül menetelő Les Bleus kieséséért szorított. Pedig a Deschamps-csapat meglepő módon már a 9. percben megszerezte a vezetést, Mbappé pazar csavarását Kolo Muani fejelte be közelről. Az öröm azonban nem tartott sokáig...

A 21. percben ugyanis jött a Barcelona 16 éves fenoménja és akkora gólt vágott, hogy kiesett a sör a kezünkből. Jól mutatja a lövés nehézségét, hogy annak xG mutatója alapján mindössze 2 százalék esély volt arra, hogy a hálóban landoljon. Külön pikantériája még a sztorinak, hogy a szenzációs mozdulatsor közben Rabiot védekezett rajta, aki egy nappal korábban a sajtótájékoztatón szúrogatott oda a tininek.

Yamal szépségdíjas találatával az Eb-k történetének legfiatalabb góllövője lett - aki erre, mármint első Eb-góljára fogadott, 5.30-szoros pénzt nyerhetett, míg aki a 16-oson kívüli gólját pakolta, az bő 20-szoros hasznot könyvelhett el!

 

 

Fotó: Twitter

A hidegzuhany aztán négy perccel később következett francia szempontból, hiszen Gulácsiék csapattársa, Olmo parádés egyéni megoldással hozta helyzetbe magát, amiből nem hibázott. Ugyan a találatot egy ideig az Eb leggólerősebb játékosának, Mr. Öngólnak (ebben az esetben Kounde) írták, de végül megkapta azt a Lipcse büszkesége. A 2-1-es eredmény ezt követően 70 percen át nem változott, a kezdeti lendületből újfent a korábban már látott, passzív foci dominált.

A második játékrészben a spanyolok sem akartak már annyira focizni (0.02-es xG), de a mezőnyt uralták, védekezésben toppon voltak, ez pedig elég volt a döntőbe jutáshoz. Eredmény tekintetében tehát nem mondhatnánk, hogy meglepetés történt, bár a bukik inkább underes meccset vártak.

Az első félidős over viszont extrémnek tekinthető, ez 13-14-szeres pénzt ért, míg a La Roja félidős 2-1-es előnye a pontos eredmények piacon már 35-szörös megtérülést hozhatott az azt megálmodóknak.

 

tippmixpro