Wimbledon

Ez lehet a játéknap legoveresebb meccse?

  • Cesc18

Maratoni hosszúságú csatába torkollhat a dél-afrikai és a 14. kiemelt csörtéje Wimbledonban.

Nem sokáig kellett várni, hogy az eső bekavarjon, de ez már megszokott Wimbledonban. Szerdán sem biztos, hogy zavartalanul tud majd haladni a játék, leszámítva a center és az egyes pályát, ahol zárt tető alatt mehetnek a meccsek. Mi most azonban nem innen választottunk, ugyanis a játéknap legoveresebb tippjét próbáljuk levadászni. 

Az egyik leginkább maratoninak ígérkező találkozón Llyod Harris és Ben Shelton néz majd farkasszemet egymással. A két játékos már hétfőn is kitett magáért, hiszen egyaránt öt játszmában tudták kiharcolni a továbbjutást. 

Harrisnak nagyon rezgett a léc, ugyanis 0-2-ről állt fel és az ötödiket tie-breakben nyerte meg, ahol egy meccslabdát hárítania is kellett. Ez a füves idény egyelőre elég jól sikerült a dél-afrikainak, egy ekkora fordítás pedig még nagyobb önbizalmat adhat a számára. Az 51 game ellenére egyébként elég gyorsan végeztek, miután a 326 labdamenetet durván 3 és félóra alatt lezavarták Alex Michelsennel. 

Ami Sheltont illeti, az amerikainak 0-2-vel ugyan nem kellett szembenéznie, de kétszer, 0-1-nél és 1-2-nél is hátrányban volt, méghozzá a selejtezős Mattia Bellucci ellen. Ez is egy gyors meccs volt, a 47 játékot és összesen 296 labdamenetet 3 óra 25 perc alatt letudták. 

Noha Shelton az előkelő 14. helyen kiemelt a tornán, de azért füvön még nem igazán bizonyított. Az elmúlt hetekben Stuttgartban, Queen's Clubban és Mallorcán is megfordult, de a három helyszínen összesen egy győzelmet jegyzett. Nem a legnagyobb önbizalommal érkezhetett tehát Londonba, ahol tavaly is csak a második körig jutott. 
 

Mire lehet érdemes fogadni?


Shelton füvön egyelőre még elég sebezhetőnek tűnik, azért ha megnézzük a vereségeit, Jubbtól, Mpetshi Perricardtól és Duckworth-től kapott ki, akik persze ügyesek füvön, de mindenki ellen favoritnak számított. Ebbe a sorba egyébként Harris is beleillene, aki szépen összerakta magát erre a füves idényre. Győztesre azonban nem mernénk tippelni ebben a párharcban, inkább valószínű, hogy egy újabb overes meccsbe bonyolódnak. 

Hasonlóan gondolkoznak a fogadóirodák is, hiszen 44.5-nél (!) húzták meg az over/under line-t...Ez még Wimbledonban sem annyira gyakori. 

Egy ilyen magas line esetében már nem annyira tetszetős az over, így inkább háromszoros kasszáért az öt szettet rizikózzuk meg. 

{"headTitle":"Lloyd Harris - Ben Shelton","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-07-03 17:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Játszmák száma 4.5 felett","odds":"3.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}

⭐️🍀 Játssz a Vegas.hu-n Te is! 🍀⭐️

 

  • Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
     
  • Akár 50. 000 HUF üdvözlő sportfogadás bónusz 🎁
     

  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
     
  • Bankkártya, Paysafecard, Skrill gyors be- és kifizetések 🪪
     
  • Vegas.hu mobilapplikáció 📲
     
  • Élő stream közvetítések 📺
     
  • Cash out, Fogadáskészítő, Korai kifizetés, Szuperfokozó, 0:0-s pénzvisszafizetés 🏆🔝

     

>>Vegas.hu számlanyitás<<