A D-csoportban a papírformának megfelelően indult az Eb, emiatt a lengyelek és az osztrákok is 0 ponttal várják a folytatást. Veszve azonban még közel sincs minden, hiszen ahogy azt már többször kihangsúlyoztuk, akár 3 egység is elég lehet a továbbjutáshoz, ezt azonban pénteken kéne megszerezni a csapatoknak. Az oddsok alapján erre nyugati szomszédunknak van nagyobb esélye, de van itt egy kis bökkenő, akit úgy hívnak, hogy Lewandowski.
Csapathírek
Az első meccset még sérülés miatt kiülő Barcelona-sztár ugyanis úgy tűnik, hogy bevetésre kész lesz a második csoportmeccsen. Mondjuk a hollandok ellen keserű módon 2-1-re elbukott meccsen Buksa remekül pótolta Lewát, ám a történelem legjobb lengyel támadójáról beszélünk, aki nem csak tudásával, de lélektanilag is sokat segíthetne a pályán lévőknek.
Az osztrákoknál is hiányzik a talizmán, David Alaba, aki ugyan ott van a csapattal, de játszani aligha fog. Pedig a franciák ellen szerencsétlen öngólt szerző bekk, Wöber helyére most nagyon jól jönne, de Rangnick mester számára nincs ilyen opció. A presszingjéről híres tréner amúgy várhatóan nem változtat a franciák elleni kezdőn, miért is tenné, fiai egyáltalán nem vallottak szégyent és kis szerencsével még pontot is lophattak volna a világbajnoki ezüstérmes ellen. A Les Bleus pedig hiába rohamozott, önerőből nem tudott betalálni, ha pedig Mbappét és Dembélét sikerült feltartóztatni, akkor elvileg a kiöregedő Lewa sem okozhat gondot.
Mire érdemes fogadni?
Ugyan vereség esetén is marad remény, de valljuk be, a továbbjutás sorsa inkább ezen a meccsen dől majd el. Jegyezzük meg halkan, hogy egy esetleges döntetlen a magyar válogatottnak kedvezne, hiszen bízhatunk abban, hogy lesz két olyan csoport is, ahol a harmadik helyezettnek maximum 2 pontja van. Ebben az esetben gólaránytól függetlenül tovább lehetne menni a 3. helyen, de a matekozást még hagyjuk a későbbiekre.
Szóval nehezen tippelhető meccsről van szó, de a bukikhoz hasonlóan mi inkább a sógorok felé húzunk. A Rangnick-csapatot az utóbbi 17 meccsén csak a belgák és a franciák tudták legyűrni, mégpedig minimális különbséggel, az Eb-re pedig hét összecsapáson átívelő veretlen szériában érkezett.
A csapatok amúgy legutóbb öt éve találkoztak az Eb-selejtezőkörében, akkor az oda-visszavágón összesítve egy gól született. Ez ugyan nem ma volt, de hasonlóan feszes összecsapásra számítunk pénteken is, hiszen a tét nagysága könnyen rányomhatja bélyegét az eseményekre. Mindezek tekintetében egy kombinált tippet eszeltünk ki, amelyben az első félidőben maximum egy gól esik, Ausztria pedig nem kap ki.