Nem is kezdhettük volna jobban a tie-break kihívásunkat, hiszen rögtön az első tipp zöldült és ezzel 2.71-szeres kassza ütötte a markunkat. Stuttgartban tényleg piszok gyorsak a körülmények, ez nem csak a választott meccsünkön, de a többi találkozón is sorra hozta a 7-6-os szetteket, szóval bizakodóak vagyunk a folytatást illetően.
A szerdai választásunk Frances Tiafoe és Yannick Hanfmann összecsapására esett, amelyen előbbi a torna címvédője, ugyanakkor az amerikai idei formája alapján már ez a meccs is elég trükkösnek ígérkezik.
Tiafoe ott van a jobb füves pályás teniszezők között, máshogyan nem is tudott volna Stuttgartban nyerni, de akkora potenciál azért nincs benne, hogy Wimbledonban igazán tényező tudjon lenni. Főleg idén, ugyanis a houstoni döntőjét leszámítva nem sokat mutatott.
Ugyanakkor Stuttgartban előjöhetnek a jó érzések Tiafoe-ban és ezek között a gyors körülmények között a nagy szervájával sok könnyű ponthoz juthat.
Ugyanez igaz lehet Hanfmannra is, akinek hazai pályán a motivációval nem lehet gondja, a szervája pedig megvan ahhoz, hogy füvön boldoguljon. A német egy meccsen már túl van, fiatal honfitársát verte, aki nemhogy bréket, de még bréklabdát sem tudott kihasználni.
Mindkét játékosnak ott van a jó első szerva, a pálya extrém gyors, így minden adott, hogy tie-breakkel kezdjék a meccset.
⭐️🍀 Játssz a Vegas.hu-n Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
-
Akár 50. 000 HUF üdvözlő sportfogadás bónusz 🎁
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Bankkártya, Paysafecard, Skrill gyors be- és kifizetések 🪪
- Vegas.hu mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Cash out, Fogadáskészítő, Korai kifizetés, Szuperfokozó, 0:0-s pénzvisszafizetés 🏆🔝