A héten Stuttgartban és s'Hertongenbosch-ban elrajtolt az ATP idei füves pályás szezonja, mi pedig kísérletező kedvünkben vagyunk és úgy döntöttünk, hogy öt napon keresztül mindig kiválasztunk egy olyan meccset, amelyen a legnagyobb esélyt látjuk arra, hogy az első játszmában elmennek tie-breakig.
Lássuk az első próbálkozást!
A keddi menüből Lorenzo Musetti és Giovanni Mpetshi Perricard összecsapására esett a választásunk.
Utóbbi fejlődésére nagyon kíváncsiak leszünk, ugyanis a franciák egyik nagy nagy reménysége. A 20 éves játékos a salakszezonban már megvillant, miután Lyonban nem kis meglepetésre megnyerte pályafutása első ATP-címét.
Egy nagyon magas játékosról beszélünk, akiben azért komoly potenciál lehet, de ilyenkor még nehéz megmondani, hogy milyen karriert futhat be. Mindenesetre füvön is oda kell majd figyelni rá, hiszen nagy szervája van, amit Stuttgartban már elő is vett, hiszen a selejtező két meccsén összesen 50 (!) ászt ütött.
Nem véletlen, hogy a fogadóirodák azért óvatosan a francia fiúval, Musetti ugyanis 1.70 körüli oddsot kapott, pedig hát egy sokkal tapasztaltabb ATP-játékos. Az olasz karrierje elején egyébként nem sokat mutatott füvön, tavaly viszont elég jól ment neki ebben az időszakban.
Főként Perricard szervájára építve, ebben a meccsben benne lehet egy első szettes tie-break.
⭐️🍀 Játssz a Vegas.hu-n Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
-
Akár 50. 000 HUF üdvözlő sportfogadás bónusz 🎁
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Bankkártya, Paysafecard, Skrill gyors be- és kifizetések 🪪
- Vegas.hu mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Cash out, Fogadáskészítő, Korai kifizetés, Szuperfokozó, 0:0-s pénzvisszafizetés 🏆🔝