EURO 2024

Ha nem jön be ez a 4.40-szeres odds, akkor távozik Gareth Southgate

Az angolok szövetségi kapitánya komoly nyomást helyezett magára legújabb nyilatkozatával.

A pénteken rajtoló 2024-es Eb top favoritja Anglia, ahogy azt a     számai alapján is láthatjuk. A Southgate-legénység a legutóbb kontinensviadalon csak a döntőben bukott el, mégpedig az olaszok elleni büntetőpárbajban. A hangolódás viszont nem sikerült túl jól a Háromoroszlánosoknak, hiszen a főpróbán Izland ellen 1-0-ra égtek le a Wembley 90 ezres közönsége előtt. Ugyan a csapat mesterének több jó periódusa is volt, de természetesen így is folyamatosan a kritikák kereszttüzében van, vélhetőleg ezért is adta az alábbi nyilatkozatot.

Southgate szerződését amúgy az FA az év végéig meghosszabbította, hogy az Eb után legyen egy kis gondolkodási idő mindkét fél számára. Az 53 éves tréner viszont úgy tűnik, hogy már döntött is jövőjével kapcsolatban, derült ki a Bild-nek adott interjújából. 

Ha nem nyerünk, valószínűleg nem leszek többé itt. Szóval talán ez az utolsó lehetőség.

Szerintem a válogatott edzők körülbelül fele távozik egy torna után, ez a nemzetközi futball természete. Majdnem nyolc éve vagyok itt, és közel többször kerültünk a sikerhez. Nem állhatsz állandóan a nyilvánosság elé, és mondhatod, hogy "Kérek még egy kis időt”, mert egy ponton az emberek elvesztik a hitüket. Ha nagyszerű csapat akarunk lenni, én pedig csúcsedző akarok lenni, akkor a nagy pillanatokban teljesíteni kell.” - mondta Southgate a német lapnak.

 

Meddig jut Anglia az Eb-n?

 

Kicsit tekerjük vissza az idő kerekét - az első Eb-re 1960-ban került sor, a 2024-es kiadás lesz a 17 alkalom, hogy megrendezik a kontinensviadalt. Sokaknak meglepő lehet a következő tény, ugyanis Anglia még soha nem nyerte meg az Európa-bajnokságot, sőt, a döntőbe is csak egy alkalommal jutott be. Ehhez képest a bukik a németországi tornán top favoritnak hozták ki Harry Kane-t és társait. Ha pedig nem nyerik meg a tornát az angolok és a hozzák le a 4.40-es szorzót, akkor nyolc év közös munka után szinte garantáltan feláll a kispadról Gareth Southgate.

Az, hogy legalább a fináléig menetelnek Kane-ék, természetesen még kisebb szorzón pakolható, a Vegas.hu-nál 2.37-szoros oddost kapunk rá. Az eddigi 10 Eb-részvételből 3-szor jutott el a top 4-be a szigetországi csapat, ha 2024-ben is ebben a szakaszban vérezne el, akkor 4.50-szeres pénzt vághatnánk zsebre.

{"headTitle":"Európa-bajnokság 2024","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-06-14 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Győztes - Anglia","odds":"4.40","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"},{"eventTitle":"Eljut a döntőig - Anglia","odds":"2.37","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"},{"eventTitle":"Meddig jut Anglia? Az elődöntőig","odds":"4.50","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"vegashu"}]}

⚽️🏆 Próbáld ki a Vegas.hu-t és emeld új szintre a játékot ⚽️🏆