Görögországban, egy portugál bíróval esik egymásnak az Olimpiakosz és a Fiorentina a Konferencia Liga döntőjében. A favoritok inkább a Violák, de a mostani cikkben inkább a lapokkal foglalkozunk. Lássuk, mit hozhat nekünk a konyhára a luzitán Soares Dias, akinek valószínűleg a három finálé közül a legnehezebb dolga lesz.
A 44 éves sípmesternek ez lesz az első nemzetközi kupadöntője, eddig csak hazai környezetben dirigált finálét. A 3 BL-csoportmeccset is irányító Dias így pályafutása legfontosabb meccsére készül, döntőt fújni sosem könnyű feladat.
Underes éve van a bírónak
Noha a portugál bajnokságban közel 7-es átlaga van Diasnak, többek között például 12 lapos Sporting-Benficával és Porto-Boavistával, nemzetközi színtéren szó sincs ilyen számokról. Az idei öt nemzetközi kupameccsén mindössze 11 sárgát mutatott fel, míg tavaly ez a szám hat találkozón is csak 21 volt, így Soares kemény stílusát kár is lenne kivetíteni a szerdai döntőre.
Meglepő lehet, de a portugál bíró idén fújt már az Olimpiakosznak meccset, méghozzá egy hazai bajnokit. Szeptemberben az AEK Athén elleni bajnokit 6 sárgával hozta le, a pireuszi csapatnak ebből 4 jutott.
A csapatok számai
A két csapat idei statisztikája | ||||
---|---|---|---|---|
Csapat | Meccsek száma | Elkövetett szabálytalanság | Lapok száma | Ebből piros lap |
Olimpiakosz | 14 | 141 | 39 | 2 |
Fiorentina | 12 | 142 | 26 | 0 |
Mint az a statisztikából is látszódik, a görögök másfélszer annyi lapot gyűjtöttek be eddig a szezonban, igaz, két meccsel többet is játszottak. Ami viszont meglepő lehet, az a faultok száma, ahol Vincenzo Italiano fiai vezetnek, 180 perccel kevesebbel a lábakban.
Az elődöntőkben főleg az olaszok keménykedtek, Italiano fiai több lapot is kaptak időhúzás miatt, jóllehet az Olimpiakosz meglepően magabiztos sikerrel tudta le a maga párharcát az Aston Villa ellen.
Legjobb tipp az EKL-döntőre
Egy döntőben már végképp nincs helye finomkodásnak, ha pedig a végén húzni kell majd az időt, bűntudat nélkül teszi majd meg bármelyik fél. Én viszont inkább a firenzei sikert látom valószínűbbnek, így mindkét tippemmel ezt a gondolatot támogatom. Ha kell, az olaszok a világ összes idejét elhúzzák majd, így több sárgát is kaphatnak és az utolsó is a Violák számára kerülhet kiosztásra.