La Liga

Mutatunk két tippötletet a Barca-Sociedad rangadóra

Botlott a Girona, így a Barca visszaveheti a második helyet a tabellán, feltéve ha legyőzi a Sociedadot.

A hétfői Barcelona - Sociedad rangadóval záródik a La Liga 35. fordulója, tét pedig akad a katalán-baszk derbinek, hiszen mindkét együttes szeretne eggyel feljebb lépni a tabellán. A Barcelona a Girona pénteki botlását szeretné kihasználni, hiszen egy győzelemmel beelőzhetné a kiscsapatot és ezzel vélhetően már meg is tudná szerezni az ezüstérmet is a szezon végén.

 

>>>🤘 Próbáld ki a Tippmixpro-t és fogadj a legjobb szorzókon🤘 <<<

A 6. pozícióban álló Sociedad ugyan a BL-helyekre nem fog odaérni, de az 5. helyet sem tudja már megcsípni, viszont hátrafelé nézelődnie kell, hiszen a Betis előzött. A 6-7. hely között pedig nagy a különbség, hiszen előbbi az EL-ben, utóbbi csapat csak a EKL-ben indulhatna jövőre. 

 

Csapathírek 

A hazai csapatnál Xavinak már csak Balde, de Jong és Gavi szolgálatairól kell lemondani, így viszonylag szokatlan módon több variációs lehetősége is lehet a posztokra. Nagy újításokra ugyanakkor nem számít a katalán sportsajtó.

A baszkoknál Munoz, Elustondo és Zubeldia maródi, viszont Hamari Traoré visszatérhet ezen a hétvégén a csapatba. A Sociedad is hozhatja amit szokott, egy masszív 4-2-3-1-es felállást megerősített középpályával.

[4205685] 2024-05-13 21:00:00 Barcelona - Real Sociedadx

 

Mire érdemes fogadni? 

A két csapat őszi odavágóját a Barcelona egy szoros meccsen 1-0-ra meg tudta nyerni, de hogy oda-vissza összejön-e ez a katalánoknak, az azért kérdéses. Nem vitás, hogy otthon favorit a Barca, de az elmúlt 4 meccséből hármat elveszített, ami megtépázhatta az önbizalmukat. 

A végeredmény helyett ezúttal egy gólszámos és egy fogadáskészítős tippet néztünk ki a meccsre. Előbbi verzióban a 2-3 gólos termést próbálnánk meg 1.95-ös szorzóért. 

A fogadáskészítős tippünk 1.65-ös szorzóval bír és a várakozásaink szerint könnyen teljesíthető elemekből áll, úgy mint két vendéglap, egy hazai gól és egy második játékrészben eső találat. 

{"headTitle":"Barcelona - Sociedad ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-05-13 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Gólok száma 2-3 ","odds":"1.95","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"},{"eventTitle":"Sociedad lapok 1.5 felett + Barca gólok 0.5 felett + 2. félidő gólok 0.5 felett ","odds":"1.65","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4205685] 2024-05-13 21:00:00 Barcelona - Real Sociedadx;