Bajnokok Ligája

3+1 besült "tuti" fogadás a PSG-Dortmundon

Szinte minden fronton bukott a papírforma az első elődöntőn, a fogadók így foghatták a fejüket a lefújás után.

A szakírók nagy része nem jött zavarba, miután a Borussia Dortmund-PSG odavágón a meccs emberévé választott Hummels által vezérelt fekete-sárga védelem 90 percen át szinte helyzetig nem engedte Mbappét és társait. Mindenki fogadkozott, hogy a korszakos tehetség, a fél lábbal már a Real Madridba igazolt teknőc majd a visszavágón robbant és beviszi a csapatot négy éven belül a második döntőbe. Igen ám, csak ami elméletben működik, az a gyakorlatban nem mindig valósul meg, különösen, ha a BL-ről beszélünk. Való igaz, hogy

a párizsiak szinte el voltak átkozva, négy kapufát is lőttek, ezzel az idei kiírásban 14-szer találták el a lécet, amivel legalább a Barca (11) BL-rekordját átadták a múltnak.

Jól mutatja ez a statisztika, hogy Fortuna mennyire nem fogta a kezüket az elődöntős párharc alatt 6 kapufát jegyző és összesítve 4.67-es xG-ig jutó párizsiaknak. Hiába klisé, de tökéletes példája annak, hogy a focit gólra játsszák és aki 90 perc alatt 31-szer próbálkozik kapurálövéssel, de nem talál be egyszer sem, azt bizony a futball Murphy törvénye igenis le fogja büntetni.

Mielőtt azonban túlzottan belemerülnénk abba, hogy mennyire nem volt hatékony és mennyire szerencsétlen volt az Enrique-gépezet támadósora, térjünk át inkább a Dortmund éltetésére, hiszen a németek a világ összes dícséretet megérdemlik. Vélhetően amúgy a Darazsak mögött állt a semleges szurkolók döntő többsége, hiszen ez a párharc a "hagyományos értékek vs pénz" küzdelme is volt, amelyből előbbi kerekedett ki győztesen.

Ki ne szimpatizálna a klubikon Marco Reusszal, vagy például a szurkolóból edzővé váló Edin Terziccsel, aki bemutatta, hogy igenis megéri nagyot álmodni. Pedig tavaly zokogva hagyta el a Signal Iduna Park gyepét, miután drámai módon az utolsó pillanatban elbukta a BVB a Bundesligát. Ebben az idényben sem lett meg a Salátástál, sőt, a bajnokságban csak ötödik helyen áll csapata, de a BL-re olyan taktikát dolgozott ki, amellyel kikeveredett a halálcsoportból (PSG, Milan, Newcastle), kiverte az utóbbi idők legerősebb PSV-jét, majd parádézva a Simeone irányította Atlétit is búcsúztatta. A hab a tortán a PSG elkaszálása volt, amely ugyan nem volt szemet gyönyörködtető, ellenben rendkívül eredményorientált, ezzel pedig történelme harmadik döntőjére készülhet a fekete-sárga együttes.

Persze a fogadókat aligha vigasztalta a BVB nagy menetelése, hiszen a csapat rendre borította a papírformát, nem volt ez máshogy kedd este sem. A hős pedig az elődöntőhöz hasonlóan ismét a hibátlanul játszó 35 éves Mats Hummels lett, aki 89. BL-meccsén mindössze az ötödik gólját szerezte, legutóbb 2013-ban talált be a kiírásban egyenes kieséses meccsen.

A bukik persze mind Mbappétól várták leginkább a gólokat, akinek találata mindössze 1.50-szeres pénzt fizetett, noha ebben mi nem igazán láttunk értéket.

Tudtad? Az 1-0-s vendégsiker nem meglepő módon nem szerepelt a favorit eredmények között, erre nagyjából 21-szeres megtérülést fizettek a bukik!

Szépen elszálltak a PSG továbbjutására fogadók is, ehhez pedig ugyebár az kellett volna a visszavágón, hogy minimum egyel nyer a csapat, tehát ez az 1.50-es odds is ment a kukába. A negyeddöntők után mindenki megvolt győződve, hogy újabb gólparádés meccsek jönnek, hát a BTS-re fogadók is szomorkodhattak a nap végén, hiszen a PSG zsinórban második éve esik ki úgy a sorozatból, hogy 180 percen át nem tud betalálni. Végül pedig földbe állt a Tippmixpro közkedvelt ajánlata, az oddsrakéta is, mely hiába volt kecsegető, mindkét eleme darabjaira hullott a kilövést követően.

 

Besült "tuti" fogadások a PSG-Dortmundon

 

  • 1X2 - PSG @1.50
  • Mindkét csapat szerez gólt @1.46
  • Mbappé szerez gólt @1.50

+1

  • Oddsrakéta - PSG jut tovább + mindkét csapat szerez gólt (2.67) @3.50

 

 

[4446288] 2024-05-07 21:00:00 Paris Saint Germain - Borussia Dortmundx;

>>>Tippmixpro regisztráció biztonságos linken keresztül <<<