Hétfő este zárul a Premier League 32. fordulója, amely már eddig is hemzseg a meglepetésektől. A Chelsea is papíron a Stamford Bridge-en egyértelmű esélyes, de látva az elmúlt hetek eredménysorát, bármi kitelik Palmeréktől.
No nem a fiatal angol játékost kell elővenni a Chelsea problémáinál, ugyanis Cole Palmer már 16 gólos a szezonban, most pedig igazán formába lendült, hiszen a legutóbbi öt meccsén hét gólig jutott. A Kékek támadójátéka kezd összeállni, gyakorlatilag két gólig mindig eljut az utóbbi hetekben és a Ligakupa-döntő elvesztése óta veretlen.
>>>🤘 Próbáld ki a Tippmixpro-t és fogadj a legjobb szorzókon🤘 <<<
Ez az elképesztő széria ráadásul teljesen megmagyarázhatatlan, hiszen például a Burnley emberhátrányban lőtt kettőt és mentette ikszre a bajnokit, de a csontutolsó Sheffield United is képes volt két találatra. Vesztett pontok tekintetében a hatodik helyen álló Newcastle-lel azonos ponttal áll a Chelsea, teljesen reális tehát még az Európa Liga szereplés, persze ehhez nem nagyon férnek bele ilyen gyermeteg pontvesztések.
Az Evertonnál végre jött egy győzelem december óta, a Burnleyt sikerült az előző körben megverni, ezzel úgy tűnt egy kis nyugta lehet a liverpooliaknak a kiesés elleni harcban.
A játék minőségét tekintve persze messze a vonal felett kellene állniuk, a helyzetkihasználásuk pocsék volt a hetekben. A Newcastle ugyan lefocizta a Eddie Howe gárdáját, a végén egy büntetővel sikerült kiegyenlíteni.
Mire érdemes fogadni?
Adja magát a gólokra való fogadás, hiszen egyik gárda sem a védekezéséről híres. A Chelsea az utóbbi hetekben szinte kivétel nélkül rontott hátul, nem látjuk magunk előtt, hogy az Everton legalább egyszer ne használná ki a hazaiak védelmi hibáit.
Emellett pedig egy másik sorozatot is lövetünk, azaz a hazaiaktól legalább két lőtt gólt várunk. Ez február vége óta mindig összejött, most is benne van egy olyan 90 perc, ahol a hazaiak és a vendégek is felvállalják a nyíltabb játékot.
Ez a dupla pedig a fogadáskészítővel bőven duplázó felett fizetne, ami játszható tippnek ígérkezik hétfő estére.
⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️
- Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
- Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
- Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
- Tippmixpro mobilapplikáció 📲
- Élő stream közvetítések 📺
- Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀
- Lépj be a Tippmixpro oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. 👇