Bundesliga

Schäferéket húzzuk be a 41. veretlen meccsére készülő Leverkusen ellen

  • gb1

Legutóbb a Hoffenheim ellen bejött a kontrázás és most is szembe megyünk a bukmékerekkel.

A Bundesliga 28. fordulójában a Leverkusen folytatja hadjáratát első bajnoki aranya felé, amelyet nem kizárt, hogy veretlenül szerez majd meg. Ehhez még hét ellenfél ellen kell helyt állni, ahogy már ebben az anyagban is bemutattuk és a soron következő, Union Berlin elleni feladat sem ígérkezik könnyűnek. Ezt mutatja, hogy a Bayer-győzelemre 1.50 fölötti szorzón nyitott a piac, mondjuk ez lassacskán megindult lefelé.

 

Csapathírek

Hétről hétre egekig magasztaljuk Xabi Alonsót, hiszen első teljes évében a Bayer edzőjeként együttese német földön páratlan idényt produkál. A Leverkusen a szezonban 40 tétmérkőzéséből még egyet sem veszített el, a Bundesligát pedig 27 forduló után tetemes, 13 pontos előnnyel vezeti a csapat. A történelmi, első bajnoki cím tehát karnyújtásnyira van már, ehhez a hátralévő hét meccsből elég lenne hármat megnyerni. Legutóbb, szerdán a Német Kupában is remekül helyt állt a csapat és sima 4-0-lal ütötte ki a Düsseldorfot, kiharcolva ezzel a döntőt, amelyet a Lautern ellen vívhat majd.

Tudtad? A Leverkusen még egyetlen pontot sem hullajtott akkor, amikor megszerezte a vezetést a bajnokságban!

Az Union Berlin az edzőváltás után sikeresen stabilizálta pozícióját és a kieső helyektől már kilenc pontra távolodott. Emlékezhetünk, hogy a tavalyi idényt úgy hozták le a berliniek, hogy az Öreg Erdészházban egyszer sem kaptak ki, ez a széria viszont idén hamar megszakadt. A mérleg azonban már pozitívba fordult (6-2-5) saját közönségük előtt, Schäferék legutóbb a Frankfurt otthonából hoztak el egy pontot.

Schäfer amúgy élvezi Bjelica mester bizalmát és újfent a kezdőbe várható, a mesternek ráadásul a teljes garnitúra elérhető. Alonso is remek helyzetben van, hiszen pont a hajrára épült fel kulcsembere, Boniface és Palacios is, előbbi szerdán már kapott is fél órát a gyepen.

[4222157] 2024-04-06 15:30:00 Union Berlin - Bayer Leverkusenx
Tudtad? Pep Guardiola Bayernje (2013/14) és Jürgen Klopp Dortmundja (2011/12) a szezon elejétől 28 bajnokin át nem talált legyőzőre, ez a rekord szombaton beállításra kerülhet.

Mire érdemes fogadni?

Mióta Bjelica vette át az Uniont, a csapat hétből öt meccset nyert meg Berlinben és csak a Dortmundtól kapott ki. A fővárosi gárda újra a régi formáját hozza saját közönsége előtt, de persze a Leverkusen jelenleg teljesen más ligában játszik. Mivel azonban a West Ham elleni EL-negyeddöntő is itt van pár napra, nem lenne meglepő, ha a Kusen nem full gázból nyomná végig ezt a 90 percet. Tippünk alapján pedig még egygólos vendég sikernél is profitálnánk, de valahogy most a döntetlen közeli eredményt érezzünk.

{"headTitle":"Union Berlin-Bayer Leverkusen","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2024-04-05 15:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Union Berlin +1.25 (ÁH)","odds":"1.68","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[4222157] 2024-04-06 15:30:00 Union Berlin - Bayer Leverkusenx;

⭐️🍀 Játssz a Tippmixprón Te is! 🍀⭐️

  • Biztonságos, engedélyezett fogadóiroda 🔐
     
  • Magyar nyelvű felület, magas szorzók 🇭🇺
     
  • Magyar bankkártyás gyors be- és kifizetések 🪪
     
  • Tippmixpro mobilapplikáció 📲
     
  • Élő stream közvetítések 📺
     
  • Minden nap extra magas szorzó >> Oddsrakéta 🚀
     
  • Lépj be a Tippmixpro oldalára és készítsd el a regisztrációdat ezen a biztonságos linken keresztül. 👇
     

>>>Tippmixpro Regisztráció <<<