EURO 2024

Merünk Haalandék égésére fogadni

Az Eb-selejtezők már szinte eldőltek a norvégok számára, de a becsületéért még küzdhetnek Haalandék.

406261

Skócia hihetetlen szereplése gyakorlatilag lezárt a nagy kérdéseket az A-csoportban, hiszen Steve Clarke együttese mellett alighanem a spanyolok jutnak ki egyenes ágon Németországba. Csodát esetleg a norvégok tehetnek, de ehhez úgy kell 9 pontot gyűjteniük, hogy egy ciprusi kirándulás után a spanyolokat is verniük kell. Mi azonban nem lepődnénk meg azon sem, ha nemhogy 6, de még 3 pont sem jönne össze.

A skandinávok valós esélyei június közepén szálltak el, amikor is Skócia 3 ponttal távozott Oslóból úgy, hogy a 87. percben még a hazaiak vezettek. A pofonból ugyan sikerült felállni, hiszen ezt követően Ciprust és Grúziát és legyőzték Stale Solbakken fiai, de ez már gyakorlatilag semmit sem számít.

Ha mégis matekozni akarnak a norvégok, úgy számolhatnak csak, hogy nyernek Cipruson, otthon a spanyolok ellen, majd Skóciában is, közben pedig Robertsonék pont nélkül maradnak Grúziában - ez így azért eléggé neccesen hangzik.

Irány tehát csütörtök este a szigetország, ahol viszonylag erős kerettel léphet gyepre a norvég gárda, hiszen Haaland is ott van a hadra foghatók között, ahogyan Ödegaard is.

A vendégekre kínált 1.20 körüli szorzó persze nem véletlen, Ciprus botrányosan gyenge szintet ért el Európa labdarúgásában, öt vereséggel biztos utolsó a kvintettben. A Nemzetek Ligája-csoportból is sikerült a kiesés, így egyelőre Temur Ketsbaia regnálása nem nevezhető diadalmenetnek. A grúz stáb keretében szintén sok a rutinos játékos, nem jött még el az igazi fiatalítás kora, 18 játékosnak van legalább 10 válogatottsága, ami eléggé izmos szám.

Bár Ciprusról nehéz bármi pozitívat elmondani, azért hazai pályán fel tudtak mutatni 1-1 érdekesebb eredményt. Az elmúlt években otthon legyőzték Görögországot, Szlovéniát, Luxemburgot és Boszniát is, míg a bolgárokkal, montenegróiakkal, szlovákokkal és északírekkel remiztek.

Mentális szempontból nehéz ez a meccs, nem is gondolnánk, hogy Erling Haaland például könnyedén fel tudja spannolni magát erre a 90 percre. Adott egy kötelező győzelem, amely vélhetően semmit sem érne, mindez egy szerény képességű csapat ellen. Ha arra nem is esküdnénk meg, hogy meglesz az első ciprusi pont, azért 1 gól vagy egy szorosabb végeredmény benne van a pakliban.


✅ Tipp #1: Mindkét csapat szerez gólt @2.41
 

✅ Tipp #2: Ciprus +2.0 @1.78
 

Fogadási határidő: október 12. 20:45