Pénteken a negyeddöntőkkel folytatódnak a World Grand Prix küzdelmei, a játéknap egyik fontos kérdése pedig az, hogy Gerwyn Price-nak folytatódik-e az a sorozata, hogy 2020 óta folyamatosan ott van a World Grand Prix legjobb négy játékosa között. A walesi klasszis más major tornán ilyen stabil formát nem tud magáénak, szóval Leicesterben igazán nehéz fogást találni rajta.
Komoly fegyvertény lenne Martin Schindlertől, ha ez neki sikerülne, hiszen nagy televíziós tornán még soha nem jutott elődöntőbe, tehát ez minden szempontból élete legnagyobb győzelme lehetne. Meglátjuk, hogy felnőtt-e a feladhathoz a "Fal" becenévre hallgató német dartsos, azt viszont már bizonyította, hogy annyira kész játékos már, hogy képes megráncigálni az oroszlán bajszát. Mint ahogyan tette már ezt Price ellen például a tavalyi World Matchplay csörtéjükön, amelyet két leg küönbséggel, 10-8-ra tudott csak megnyerni a walesi.
Ami az elmúlt napok formáit illeti, elég eltérő úton jutottak el idáig, hiszen amíg Schindler két döntő szettes meccset vívott, addig Price mindkét ellenfelét nullára verte. Ebből persze ne vonjunk le messzemenő következtetést, ugyanis a német a hosszabb találkozó ellenére is valamivel magasabb körátlagot tudott a színpadra pakolni. Schindlernek egyébként a kezdése volt borzasztóan gyenge, utána négy szetten keresztül 90 feletti átlagon mozgott, amivel abszolút versenyképes lehet.
✅ Tipp: Price nyer és 3.5 szett felett @1.727
Fogadási határidő: október 6. 20:00
Kevésbé lehet szoros a világelső és világbajnok Michael Smith negyeddöntője, aki már most pályafutása legjobb WGP-versenyét futja. És nem valószínű, hogy ebben a körben ér véget az angol dartsos menetelése, hiszen klasszisokkal jobb formát mutat a tornán, mint Andrew Gilding. Noha a másik angol neve mellett jól mutat, hogy két világbajnokot már hazaküldött, de az az igazság, hogy Rob Cross és Gary Anderson sem nyújtotta a legjobb játékát és akkor még finoman fogalmaztunk.
Ez persze semmit nem von le Gilding érdemeiből, de ha a regnáló világbajnokot is búcsúztatni szeretné, akkor a 80 körüli szettátlagokon muszáj lesz emelnie...Nem biztos, hogy ennél most sokkal több benne van a hátrébb rangsorolt angolban, így a világelsővel tartunk, aki ha ismét dob legalább négy 180-at és megfűszerezi győzelmét egy 117.5 feletti kiszállóval, akkor 3.40-szeres kasszável lehetünk gazdagabbak.
✅ Tipp: Smith nyer + Smith 180-ak 3.5 felett + Smith legmagasabb kiszállója 117.5 felett @3.40
Fogadási határidő: október 6. 20:00
Az alsó ágon kevésbé alakultak a papírforma szerint a dolgok, hiszen kiesett az elmúlt két év győztese, így Michael van Gerwen és Jonny Clayton helyett Chris Dobey és Joe Cullen mérkőzik meg egymással az elődöntőbe jutásért. Mindkét angol nagyszerű játékkal jutott el idáig, így igazi ki-ki meccset vívhatnak a negyeddöntőben. Győztesre nem is mernénk tippelni, abban viszont látunk értéket, hogy mindketten dobnak legalább négy 180-at, hiszen az előző körben ezt bőven megugrották.
✅ Tipp: Mindkét játékos dob legalább 4 darab 180-at @2.38
Fogadási határidő: október 6. 20:00
Egy negyeddöntőről nem esett még szó, a korábbi döntős Peter Wright az angol Luke Humphries ellen játszik, ami igazi csemegének ígérkezik. A skót klasszis mintha életjeleket mutatna, az előző körben Ryan Searle ellen voltak már nagyon biztató időszakai. Ami Humphries-t illeti, tudjuk jól, hogy egy nagyon tehetséges játékos, akiben benne van a nagy robbanás, de kérdés, hogy ezen a tornán jön-e ki neki a lépés. Idei forma alapján az angol az esélyesebb, de ez ellen a Wright ellen most nem szívesen fogadnánk.