A héten két kisebb kínai tenisztornával merülünk bele az ázsiai szezonba, ami idén különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen a hazaiaknál valami elkezdődött és több tehetséges játékosuk is meglepetést okozhat. Érdemes lesz odafigyelni például Shang Junchengre, aki Melbourne-ben és Párizsban egyaránt főtáblás volt, pedig még csak 18 éves.
Shang az Ausztrál Openen nem csak főtáblás volt, de ment is egy kört, ezzel pedig ő lett az Open Éra első férfi kínai játékosa, aki meccset tudott nyerni Melbourne-ben. Komoly hőstett kapujában állt a Roland Garroson is, hiszen kétszettes előnyben volt, ha pedig meg tudta volna tartani a vezetést, akkor 87 év után hozhatott volna győzelmet Kínának Párizsban az uraknál. De a tehetsége elvitathatatlan és a lehető legjobb kezekben edződik, hiszen Amerikába tette át a székhelyét.
Nagy dolog lesz Shangnak, hogy Kínában ATP-tornákon hazai közönség előtt játszhat. Már az elmúlt hetekben hazájában Challenger-versenyeken hangolt, szóval előnyben lesz első ellenfelével szemben.
Az amerikai csalódottan ülhetett fel a Kínába tartó járatra, ugyanis elég csúnyán leszerepeltek Splitben. McDonald egy papírformát hozott, a második meccsén a finn Otto Virtanen ellen azonban betlizett, a csapattársainak pedig nem sikerült kiköszörülnie a csorbát.
Mire fogadjunk?
Shang nagyon motivált lesz hazai pályán, míg McDonald csalódottan várja ezt az ütközetet, ráadásul a jetlaggel is meg kell küzdenie. Ezen a meccsen érdemes lehet megkontrázni az amerikait, aki nem csak a Davis Kupában, de a US Openen is betlizett, ahol favoritként sima 3-0-lal köszönt el a New York-i közönségtől.
Tipp: Shang jut tovább @ 2.63