Több rangadó is maradt a La Liga utolsó fordulójára, ezek közül pedig a Real Madrid - Athletic Bilbao meccsnek még valódi tétje is van. A királyi gárda az ezüstérmet szeretné bebiztosítani ezen a meccsen, a Bilbao pedig szeretné elcsípni a hetedik és egyben EKL-indulást érő helyet a tabellán. A fogadóirodák elég óvatosak voltak az oddsokkal, hiszen a Real sikerét közel kettes szorzón lehet fogadni, ugyanakkor a Bilbao győzelme sem fizet 4.00 odds felett. Ennek az oddspárnak nyilván a szezon végi szituáció az oka, mindenesetre érdekes 90 percre van kilátás.
Csapathírek
A Real-szurkolók kedélyeit az a fejlemény borzolta a héten, hogy spanyol sajtóhírek szerint Karim Benzema elhagyja a csapatot. A francia aranylabdásnak lejár a szerződése a klubnál, a hosszabbításról pedig egyelőre kevés szó esett, ugyanakkor a szaúdi Al-Ittihad 100 millió eurós szerződéssel kínálta meg a támadót. Benzema pénteken a Marcának nyilatkozva cáfolta a híreket, ugyanakkor ettől még nem garantált, hogy marad is a spanyol fővárosban.
Ancelotti több helyen is változtathat a Sevilla elleni meccs kezdőjéhez képest. Visszatérhet eltiltása után Dani Carvajal, ott lehet az első perctől kezdve a pályán Camavinga és Rüdiger is, akárcsak a térdsérüléséből felépülő Vinícius is. Asensio és Marco Diaz viszont valószínűleg kimarad, mert mindketten izomsérüléssel bajlódtak a héten.
A Bilbaóban Ernesto Valverde ezúttal sem számolhat Ander Herrera, Dani Garcia, Inigo Martinez, Jon Morcillo és Yeray Alvarez szolgálataira.
Mire érdemes fogadni?
Papíron mindkét együttesnek van még célja az utolsó fordulóban, de ettől függetlenül lehetnek kérdőjelek a játékosok motiváltságán. Hazai pályán a Real Madrid győzelemmel zárhatja az idényt, ami ugye a pozitív búcsút és az ezüstöt is eredményezné.
A Betfair fogadásbiztosítását használnánk most fel erre a meccsre. Ha legalább négy választásból álló fogadásszerkesztős tippet adunk játékba, de a szelónkról csak egy választás megy el, akkor a Betfair 4000HUF-ig jóváírja a tétet.
Mi egy 2.56-as szorzót állítottunk össze, amiben az 1X, egy Benzema gól vagy gólpassz/ kevés lap és legalább egy első félidei gól kellene.
⭐️⭐️⭐️ |
---|
8000 HUF befizetésre 8000 HUF bónusz
REGISZTRÁLOK |